Bad bad wan

Ezek a képek még a karácsonyi vidéki kirándulásunk során készültek.

Rengeteg kis falun mentünk át az utunk során Tiwai felé és a visszafelé úton meg is álltunk egy-kettőben. 

Hihetetlen kedves helyek ezek, ahol tényleg el tudod képzelni, hogy jó élni. Persze közben itt nincs áram, se folyóvíz se megfelelő orvosi ellátás.

Terek helyett inkább fedett-nyitott építmények adják a város/falu közösségi tereit. 

Favázas földfalazatú, lakóházak és a konyha a szabadban. 

A lakóházaknak általában van verandájuk. Nagy hajlásszögű tetőik vannak a nagy esőzések miatt. A tetőket egyfajta levélből készítik nagyon sok réteg egymásra erősítésével. 

A falvaknak nincs utcás szerkezete,  a házak véletlenszerűen helyezkednek el egymás mellett, az egyetlen út, ami átszeli a falvakat az az "országút" (földút). 

Minden falunak van egy iskolája a falu elején vagy végén. Ezek mind nagyon hasonlóan néznek ki, hosszúkás épületek, amiknek nincs üvegezett ablakuk, hanem áttört falrészeik vannak, amik árnyékolnak mégis engedik, hogy a levegő átjárja a termeket. Az iskolák egy-két osztályteremmel rendelkeznek. 

Agyag/vályogtégla szárítása a napon.

Így "hámozzák" a rizst, ahogy ütögetik leesik róla a héjja. 

Voltam a Postán, mert arra jártam meg mert mondták, hogy  vár engem egy karácsonyi üdvözlőlap. Miután nincsen lakás címünk (se utcanév, se számozás nincs a házunkhoz vezető földúton), ezért a munkahelyi címet adom meg kontakt címnek. A Pénzügyminisztériumon belül ugyan van ugyan egy belső futárrendszer, ezért kézhezkapom a nekem szánt üzeneteket (pl így üzen nekem a főnököm), de ez csak azokra a levelekre igaz, amik eljutnak a PM ajtajáig.

Az Állami Postán viszont mint kiderült nincsen kézbesítés, talán részben az utcanév, a házszám és a postaládák hiánya miatt, de értesítés sincs a levél érkezéséről. Ezért időnként érdemes ellátogatni a Postahivatalba, és felkutatni, hogy érkezett-e valami az elmúlt időben.

Úgy tűnik, hogy nem én vagyok az egyetlen a Pénzügyminisztériumban, aki ritkán ellenőrzi a leveleit, mert egy hatalmas mikulászsáknyi levél volt a PM címére. Ezt a postai hivatalnok (postás ő is?) kiborítottta az asztalra, aztán együtt túrtuk a több száz levelet a nevemet keresve.

A feladók között szinte minden nemzetközi intézmény, egyetemek küldik a kurzuskínálatukat, hivatalosabbnak és kevésbé hivatalosnak szánt levelek. Talán érdemes lett volna mindet felbontani, hátha van ott egy nagyobb adósságelengedés, vagy vámkedvezmény is.

Miután meglett a képeslap, aláírtam a nagy átvételielismervény kódexet, ami akkora volt, hogy nem fért át a pult és a hivatali távolságtartást garantáló üveg között, hanem nekem kellett átnyúlni az üveg alatt, hogy az ő térfelén írjam alá.

A karácsonyi üdvözlőlapot az ösztöndíjamat biztosító intézettől  kaptuk, Petra és Dávid névre címezve. Igazán gondoskodó attól az intézménytől, aki az újonnan alakult, de stabilnak nagyon nem mondható Dél-Szudánba egy négy fős osztag (csupa lány) kiküldésével erősítette meg hídfőállását.

Majdnem elfogyott a kess karácsonykor! (szenzációhajhász cím)

Mikor Petra elment a bankba első fizetésérol szóló csekket beváltani  mondták neki, hogy most ennyi kp nincs a széfben.
 
A makrotankönyvekben úgy írják, hogy egy ország jegybankja korlátlanul tudja növelni a pénzállományt. (A mostani válság alatt előtérbe került ugyan a zero-lower bound* problémája, de a készpénz nyomtatás határairól nem volt szó makró órán).
Na, hát Sierra Leonéban a monetáris politika sem éppen tankönyvszerű.

***
 

Onnan indítanék, hogy mik az árak meg a készpénz címleteket:

Van a fém 100-as (5 ft). Miután nincsen az országban kávéautomata, nincsen hol felhasználjam a felgyulemlo fémet, ezért inkább kerülöm, nem kérem el a közértben.
Van még az 500-as (25 ft) kicsi és kétszínu, mint az otthoni 100-as. (jaj az a Horn Gyula és a 100 forintos vicc ennyi év után). 

Aztán jönnek a papír pénzek: 1000 Leone (50 ft). Ez A pénz. Ennyi egy pohár rízs/vekni kenyér, két narancs, három banán, 5 chili paprika, egy út a taxival, a borravaló. Nem, nincsen egy narancs/banán a piacon, hanem úgy általában minden ár ezerrel osztható. Az árak meg nem úgy emelkednek, hogy 1200 lesz valami, hanem kevesebb banánt kapsz egy ezresért. A 2000 Leonén egy szimpatikus szemüveges muksó mosolyog és kevésbé gyurodik, mint az 1000-es. Az 5000-es lila és a vízeromuvet ábrázolja.

A legnagyobb címlet a 10.000-es (500 Ft), amibol a piacon már nehezen adnak vissza, hiszen a helyiek hétköznapjaiban ritkán vannak 3000 fölötti tételek: mosóporból mindenki a kistasakosat veszi, a piacon legalább 7-8 árustól kell összevásárolni  a vacsorát, mert borzasztóan specializálódnak az árusok (eufémizmus, reggel vesz az árus a nagybanin egy nagy vödör rízst/füstölt halat és azt árulja kicsiben amíg el nem fogy). 

Viszont az olyanoknak, mint mi, akik a libanoniak által üzemeltetett áruházakban vásárolnak (mirelit pulttal), meg olyan éttermekben esznek gyakran ahol légkondi van, meg a tengerparti bárokban mulatnak mindig van 200 ezer Leone a zsebében. (gondolom már mindenki vágja, hogy 20-szal kell osztani HUFárazáskor: 10 ezer forint). Az ilyen polgári mulatás (pringles chips és egyéb import bolti cuccok, kulináris éttermi kaja, bári mulatás) az otthoni áraknak simán a másfélszerese.
Szóval kell egy rakat apró az utcai életre és taxira meg  még egy csomó 5-10 ezres, úgy kb 40 bankjegy, ennyi pénz már nem nagyon fér be a pénztárcába.

Kezdünk közeledni a probléma gyökeréhez. Készpénzhez úgy jutok, hogy rendszeresen elmegyek a bankba, ahol negyed óra sorbanállás után felveszek 2 millió Leonét. Ez 200 darab bankjegy, pontosabban 195, mert 50.000 a kezelési költség rajta, de gyakran közel a duplája, mert inkább 5000 címletbe adják egy jelentos részét, és akkor leszámolom, majd teletömöm vele minden zsebemet, majd otthon berakom egy fiókba. Onnan veszünk ki  minden reggel egy kisebb kupacot, tapintásra. Vehetnék ki pénzt ATMből is, de drága az egyszeri díj és 200k a limit, miután ezek a fejlett világra tervezett ketyerék csak 20 bankjegyet bírnak kipréselni magukból.

Felmerülhet, hogy hogyan vesznek az emberek autót vagy fizetünk lakbért. Dollárban. A 10k utáni legnagyobb címlet  a 440k-nak megfelelo 100 dolláros. Az 1 - 50 dollárost itt nem használják igazán (és rosszabb árfolyamon váltják az utcán), a vagyon felhalmozásának módja a 100 dollár/ dollár számla. A bankban rendszeresen megjelenik néhány sikeresebb KKVs, aki dollárszámlájára rakna be 10 millió Leonét, amit már géppel számolnak le, de abba is kb 50-esével kell beadagolni a pénzt, kb 20 perc várakozás.

 
***

És eljött a karácsony.
Ilyenkor egyébként is mindenki többet költ, ajándékok meg a bulik, meg a melóba sem kell bejárni. De ilyenkor hazalátogat a diaszpóra krémje, aki Amerikában, Angliában annyit keresett, hogy telik neki hazaútra. Őket messzebbrol ki lehet szúrni, mint az albínókat. Ahogyan sétálnak, a ruháik, a viselkedésük minden sokkal inkább hasonlít egy turistára, raádásul gyakan óriási terepjárókat bérelnek és sokkal hivalkodóbb életet élnek, mint mondjuk mi (nyaralnak).

Fel is pörgetik az árakat sok helyen, például a dobozos kóla (tipikus nyugati cucc, helyiek helyben töltött üveges kólát isznak, aminek más az íze) ára 30%-kal emelkedett. A benzinkutakon eloször kígyózó sorok voltak, majd elfogyott a benzin (ekkor pont egy vidéki nagyvárosokban voltunk) és a feketepiacon kellett drágábban venni.

Na szóval megjelent a diaszpóra, nagyszámban váltotta be a dollárját, a közszférában repkedtek a bónuszok, amíg egyszer csak fel nem tunt, hogy fogytán a bankokban/kincstárban a készpénz állomány. A bankok elkezdték nem kifizetni a nagyobb csekkeket, a kormánynak is el kellett halasztania bizonyos készpénzes kifizetéseket.

Hát akkor, gondoltam én, be kell izzítani a generátort, vágni a fákat, keverni a festéket, aztán pöröghetnek a nyomdagépek. Zimbabwéban sem a gépeken múlt a dolog, a tízmillió szoros inflációval is bírták a tempót. De kiderült, hogy itten a készpénzt nem házilag nyomják, hanem importálják. És ahogy ez éles szitukban elofordul, valami hiba csúszott a megrendelésbe, és csak tavaszra tud pénzt szállítani az angol cég, akinek kiszervezték a pénznyomtatást. Nem tudom, hogy melyik fél a hibás, de ez a Delarue Ltd egész komoly vállalat: 200 éves, félmilliárd fontos az árbevétele és 30 másik ország valutáját nyomja (Egy rakat exotikusat, meg az eurót és fontot is). Lehet, hogy valaki rosszul töltötte ki/olvasta be a készpénz igénylo lapot, mondjuk elnézett 3-4 nullát, ez ekkora tételeknél simán megesik, vagy csak egyszerűen nem volt akkora biztonságos úszó páncélszekrény, amibe elfért volna ennyi zsé.**

Összegezve, mindenki nagyon izgult, hogy készpénz hiányban mi lesz, netalán bankpánik vagy defláció, ha nem megy idoben haza a diaszpóra, és váltja vissza a Leonéjét. Visszamentek, várhatóan stabilizálódik a helyzet.


A kényelemre és vékonyabb bukszára vágyó burzsulyok nagy bánatára sajnos ebben a megrendelésben sem igényelt a jegybank új 20k/50k Leonés címletet.



*a jegybankok tipikusan a kamatcsökkentés eszközével növelték közvetve  a pénzállományt, de miután nem lehet nullánál (sokkal) alacsonyabb kamatot kínálni, ez az eszköz most nem mukodik nyugaton. (link)
Az itteni alapkamat 15%-os.

**a készpénz állomány kb 1000 mrd Leone. Ezt kell évente közel 15%-kal növelni, ha változatlan kp használattal (forgási sebesség, számlapénz használat) számolunk (vasérc bumm nélkül, mert abban nem sok Leone van). Ez 150 mrd Leone, amit az egyszeruség kedvéért csak nagy címletekben rendelünk meg, fele 10K-s és fele 5-k sban, akkor az 10 millió bankjegy. Ha egy bankjegy 1 gramm, akkor az 10 ezer kg.

Úgy tunt, hogy vízválasztóról van szó. Azt mondták nekem, hogy kétféle fehér ember van Saloneban: aki járt  már vidéken (és eszi a Cassava-levelet), és az aki nem 
(és nem eszi a nemzeti ételt). Én mindig igyekeztem jóképet vágni a nemzeti ételhez, ami alapvetően nem túl jó, de meg lehet enni. Mégis sokszor éreztették velem, hogy hiába a kulináris integráció, addig csak egy ilyen jött-ment leszek, amíg nem járok up-country (a fovárosi félszigeten kívül). 
 
Hát én meg az egésszel úgy voltam, mint Erdélyben amikor házipálinkával kínáltak. Mondtam, hogy persze tökre kiváncsi vagyok meg minden, de most érkeztünk és a gyomrom nem az igazi.
 
A karácsonyi-szünetben viszont eljött az idő.
 
A végcél az úgynevezett Tiwai Island volt, ami lényegében egy emberek által alig-érintett mini-dzsungel/nagy-sziget, de az út során megálltunk a 2. és 3. legnagyobb (de pici) városban, meg egy rakat faluban. Béreltünk egy Pathfinder jeep-et meg egy sofort hozzá, meg felszerelkeztünk túracipovel, chips-sel és annyi ivóvízzel, mintha a Szaharán akarnánk átvágni.
 
A cél tehát a szigetnek nagy/dzsungelnek pici bejárása volt. A sziget közepén volt egy tábor, étkezo-pavilonnal és alvósátrakkal. Innen indultak a túrák. Egy tucat helyi vitte a boltot: foztek, sört árultak és (gyalog, motorcsónak, kenu) túrákat szerveztek a látogatóknak.
 
Arra felkészültünk lelkileg, hogy itt aztán hipochondereknek lesz aztán minden:
 szunyogok, rondabogarak, meg olyan trópusi betegségek, amikkel Blikk címlapozni lehet (pl ez).
 
Az igazi természetjárókat a hihetetlen lepke és madárfelhozatal hozza itten lázba. Azt hiszem 800 féle csak a lepke, és valóban mindenféle szín volt,de őszintén szólva, a természetnek az ilyesfajta csodái sokkal kevésbé hoznak lázba, mint egy új Apple termék megjelenése.
 
 
A fő attrakciót nekem azok az öklömnyinél (nagyobbfajta póknál) nagyobb állatok jelentették, amiket eddig csak a rajzfilmekben meg az állatkertben láttam. Igértek majmot és vizilovat. Utóbbiról (mini-hyppo) kiderült, hogy a kihalás szélén van, turista-szemszögbol nézve már ki is halt. A BBC 4 napig forgatott róla dokumentumfilmet, és mindössze egy elmosódott gyatra felvételt tudott összehozni. Túravezetőnk mutatott nekünk vizilókakit, vizilólábnyomot, vizilórágcsát, meg mindenféle olyan dolgot, ami leginkább arra jó, hogy bosszantsanak vele/összeesküvésre gyanakodj.
 
A majmokkal szerencsésebbek voltunk, de az is türelempróbáló volt. Órákig gyalogoltunk, idonként szaladtunk a zajok és a túravezetonk után, néztünk felváltva le és fel. Végül kb 7-8 csoportnyit, és háromfélét láttam. Persze egyik sem jött oda és lopta le a karórámat, vagy utánozta a grimaszaimat, hanem 4-8 méter magasan ugráltak fáról fára, és szaladtak  tovább, ha nagyon zörögtünk a susnyásban.
 
 
A vidékjárás másik tutisága úgy általában a falu volt. A zsúfolt városi slum után nagyon jó volt látni a szép kunyhókat, a tiszta ruhákat,meg egyáltalán a nyugalmat. Számomra bizonyítást nyert az, hogy szegénynek sokkal jobb a faluban lenni, mint a városban; a városban minden szegény csak azért a 10% kitörési esélyért van ott (Todaro-modell). 
  
A 2. és 3. legnagyobb város pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Ha jobban belegondolok, ez is egészen hihetetlen. Már el tudok képzelni egy középvárost. 
 
Ettünk, jártunk gyémántkereskedőnél, voltunk bárban, laktunk lepukkant szállodában, voltunk főtéren/főutcán/piacon, sőt még egy mecsetben is. Minden teljesen rendben volt. 
 
Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy ebben az országban, akár csak 2 hétre is vidékre költözzek.

Jackie kérdésére részben válaszolva: Ugyan szegénylek lenni sokkal jobb falun, de nagyon pénzesnek lenni (ideiglenesen ott tartózkodó külföldiként) szinte semmi értelme.

Érkezéskor mindenki kapott bulis papírsapkát, csokit, sütit, csipszet meg lufit. Aztán volt nagy lufizás meg táncolás. Na, igen, a táncolás. Ezek a 6-8-10 éves kislányok olyan zavarba ejtően kurvásan táncolnak, hogy én nem merek rájuk nézni. Persze valószínűleg ők nem tudják, hogy így táncolnak. Ezt látják maguk körül és egyébként is az afrikai női tánc - eddigi tapasztalataim alapján-, seggrázásból áll. Egyébként van egy tánciskola a városban és lehet, hogy ott majd kitanulom, hogy hogyan is kell rázni, de ehhez megvárom egy potenciális barátnő visszajövetelét a városba, merthogy ő hazament Brooklynba karácsonyra.

A buli közben osztogattunk nagyobb ajándékokat is, ugráló kötelet, meg azt a másik ugráló gumit, amivel mis is imádtunk játszani (tudjátok, ez az a játék, amikor egy gumikötelet kifeszít 2 ember és a harmadik ugrál a kötél között, na, mindegy, ha nem is tudjátok, az nagyon jó játékJ). Meg focilabdát. Rendesen ment a harc a gyerekek között az ajándékokért, próbáltuk magyarázni, hogy ez közös, de egy idő után egyértelmű volt, hogy az erősebbeké lesz a játék. Valójában direkt úgy vettük az ajándékokat, hogy ne is lehessen velük egyedül játszani - ugráló kötél. A buli a legnagyobb helyi slágerrel a „chop my money”-val (első posztok között megtalálható) és Vizi csatával zárult. Nagyon cselesen ki vonattáncoltunk az udvarról. Végül mindenki kapott take away ajándékot is, zsírkrétát, napszemüveget meg világítós karkötőt.

Nagyon örültem, hogy szereztünk egy jó napot a gyerkőcöknek és legjobban annak, hogy a buli alatt kiderült, hogy abszolút szerető családokból jönnek ezek a gyerekek is. Ez azért lepett meg, mert eddig számunkra úgy tűnt, hogy ezek a nagyon szegény szomszédjaink teljes túlterheltségükben (munka, ruhamosás, kajakészítés) teljesen elfeledkeznek a gyerekeikről. Erre több dolog is utalt egyrészt soha nem látunk szülőket a gyerekek körül napközben, másrészt úgy tűnik, iskolába se járatják rendesen a gyerekeket, annak ellenére, hogy kötelező lenne, és valószínűleg nem is ártana. (És messziről úgy tűnik, nem azért nem járnak suliba, mert dolgozniuk kell, hanem csak úgy nem…) Arra is volt már példa, hogy valami vasrúddal ütögették egymást és rajtam kívül senki más nem szólt rájuk, hogy ezt talán nem kéne.

A buli alkalmával viszont kiderült, hogy abszolút van családi összetartás. Az egyik jele ennek az volt, hogy a kistestvérek nagyon ragaszkodtak a nagytestvérekhez. Az egyik pici kislány nagyon meg volt illetődve a buli miatt és többször megpróbáltam megnyugtatni, de kiderült, hogy a legnagyobb baja velünk van, valószínűleg borzasztó félelmetesen nézek ki számára, ugyanis ahányszor odamentem sírva fakadt és rohant a nővéréhez. Ezen kívül, a buli vége felé egy várandós anyuka az udvar széléről figyelte az eseményeket. Az egyik apuka pedig segített rendet tenni a gyerekek között a take away ajándékok kiosztásánál, ez azt jelentette, hogy libasorba állva várták az ajándékot. Egyébként a bankon kívül még soha sehol nem láttunk embereket sorban állni, pedig ezek szerint tudják, hogy hogy kell csinálni.

A buli tehát nagyon jól sikerült, mindenki jól érezte magát, a lakótársak szülei is, akik szintén részt vettek benne. Estére viszont én úgy elfáradtam, hogy tízkor már aludtam is úgy látszik, várhat még a gyerekvállalás, bár a fáradtság mértéke és a gyerekek száma közt is lehet összefüggés.

Nem (csak) azért nem posztolok a melóközeli ügyekről, mert félek, hogy a feletteseim ráállnak a guglifordítóra, hiszen azt néhány helyesírási hibával, hosszú összetett mondatokkal, szlenggel és szóképpel simán be lehet küldeni a susnyásba. Hanem azért mert nem értem és nem is tudom, hogy mi folyik körülöttem.

Úgy tunik, hogy borzasztóan udvariatlan dolog megkérdezni, hogy ki min dolgozik. Már kb mindenkit megkérdeztem kétszer, szinte soha nem kaptam érdemi választ,  viszont láthatóan tolakodásnak vették, úgyhogy most egy ideig inkább nem kérdezek. Egyébként is azt mondják, hogy december közepétol egy hónapra leáll az államigazgatás, úgyhogy most már nem is nagyon volna értelme érdeklodni.

Fonokom nagyon fontos ember úgyhogy ritkán van benn a helyén, a múltkor meg az e-államokban volt 2 hétig. Eddig talán 5 feladatot kaptam tole, és ezekhez 5 perces brífinggel, egy haikunyi e-maillel vagy esetleg SMSinstrukcióval látott el. Ilyenkor az elso dolgom, hogy feltúrom a hivatali elodom file-jait, és keresek valami hasonlót, hogy legalább a formátummal tisztába kerüljek. Közös tudásbázis nincs, azon a kevesen kívül, ami a honlapra felkerül. Néha körbejárok és érdeklodom, hogy kinek mennyire friss adatai vannak, és akinek a legújabb attól elkérem. Ebbol persze idonként bajok vannak, mert kiderül, hogy van még frissebb, vagy ez annyira friss, hogy még nincsen államtitkárilag jóváhagyva. Aztán próbálok sokat mögéolvasni, gondolni a dolgoknak.

Elkezdtem gyujteni mániákusan az értelmes adatokat, meg minden gazdasági témájú tanulmányt. Utóbbiak száma annyira véges, hogy könnyen lehet, hogy ha továbbra is ilyen tempóban olvasom/íródnak akkor nyárig a végére érek.

Meg aztán igyekszem követni a helyi sajtót, bármennyire is fájdalmas. Mindig másik újságot veszek, mert a lapok iszonyatosan pártosak, és mindig alapvető infók hiányoznak a cikkekből, viszont minden rövid hírben szerepel legalább 4 felkiáltójel  !!!! Arra viszont pont jó az újság, hogy kiderüljön mik a főbb gazdasági témák (benzinár, rízs ellátás, orvosi bérek, ÁFA, vasérc kitermelés)

Mostanra már egész sokféle apró tudást összeszedtem, ami jó kiindulópont a beszélgetésekhez/vitákhoz, meg aztán ezek a témák forognak a kormányzati dokumentumokban, amiken előbb-utóbb dolgozni fogok. A 2011 évről szóló zárszámadás összeállítása elvileg például az én feladatom lesz, január közepén fogok nekilátni. Az lesz az első testesebb feladat, egy várhatóan 20 oldalas leírás az elmúlt év költségvetési fejleményeiről.

****

A Karácsony előtti héten egy tucat közgazdász (KSH, MNB, APEH/NAV, PM/NGM) összegyűlt vörksoppolni, hogy frissítse az ország makro és fiskális előrejelzését. Bár eredetileg nem voltam meghívva, de szerencsére az egyik kollégám fellobizott. A nagyobb lélegzetvételű több munkaegység együttműködését igénylő feladatokra az a bevett gyakorlat, hogy kivonulást kell rendezni valamelyik környékbeli luxus szállodába (otthon ez kb 3 csillag volna). Napi 4szeri étkezés, kicsit gyorsabb internet, napidíj (ami egy hét vörksop esetén annyi mint a havi fizu), meg aztán a szállodai szoba. Én nem aludtam ott egyszer sem, úgyhogy nem tudom, hogy ki hogyan mulatta át az éjjelt. Az egész annyiba kerül, najó nem is mondom...

Szóval elvonultunk a belváros zajától, és ott próbáltuk megálmodni az ország jövőjét. Elsokörben a növekedési adatokkal foglalkoztunk, szektoronkénti megbontásban. A nyersanyag szektorokkal kapcsolatban friss infok jöttek (sokkal jelentősbb kitermelés, mint amikkel eddig számolt a kormány) ezeket csak be kellett betáplálni a gépbe, úgyhogy a tucatnyi mezőgazdasági szektor, néhány kiemelt szolgáltatási szektor, és az 7 középválallatot (2 üdítőital, 1 sör, 1 szappan, 2 keksz, 1 festékcég) és pár szektorban elszórva kisvállalatokat (liszt, beton, ruházat/varroda) tömörítő ipari szektor adatait frissítettük . Hosszas beszélgetések folytatódtak arról, hogy kinek milyen megérzései, infoi vannak a különböző termelő szekorokról. Aztán a legfrisebb adatok, néhány anekdotikus illetve termeléselméleti eszmefuttatás után közösen döntöttünk a szükséges korrekcióról. A dolog gyakran vitákhoz vezetett és felsőbb autoritás hiányában addig tartottak, amíg valaki bele nem fáradt. Szerencsére mindenki nagyon hamar elfáradt, és valahogy mindig a nagyobbik növekedési szám került be.

Emögött részben az állt, hogy a Valutaalap 51 százalékos (!!!!) reálnövekedést mondott jövőre, és tuti hogy a miniszter is ezt fogja akarni majd látni, mert majd a Valutaalap is ezt fogja majd akarni látni. Nem nagyon volt tehát mit csinálni, főleg hogy már betöltöttük a nyersanyag szektor bummját, aztán mégsem akart sehogy sem összejönni az 51, jóval az elvárt növekedés alatt maradt az előrejelzés.

Már már mindenkinek kezdett gyanús lenni, hogy miért nem bírjuk összehozni a (várt) növekedést, de még vitte az embereket a lelkesedés, hiszen ekkora növekedési számot a világ nem nagyon látott, talán ezért is ilyen nehéz összehozni papíron. (sajnos ez egy egyszeri növekedés 2012-re, ráadásul nagyon alacsony bázisról). Ekkor sikerült ittlétem eddigi első és egyetlen valóban hasznos kontribúcióját tennem. Kvázi felismertem, hogy a vasérc szektorban rejlő módszertani oka van annak, hogy nem jön ki az 51 és nem az, hogy a többi szektorról alkotott képünk szürke és fantáziátlan.

Nagy öröm fogadta felfedezésem (amit megosztva adtunk elő lakótárs/bajtársammal), és egyből javasolták, hogy lehetnék mostantól statisztikus, ha gondolom, de nem lettem. A többi szektor adatai viszont visszatértek a régi kerékvágásba, mint ahogyan várhatóan a valóságban is történni fog: a gazdaság összes többi része sajnos szinte semmit nem fog megérezni a nagy vasérc bummból*.

***

*A szektor alig kapcsolódik bármi máshoz, nagyon kevés embert foglalkoztat, és igazából 2014-ben fizet majd csak jelentősebb adókat.

Mo és SL közti párhuzamok, metodológiai kifejtés a kommentekben

+ itt egy nagyon jó összefoglaló cikk Afrika gazdaságáról

Azt sejtettem, hogy nem nyüzsögnek itt a turisták, de a turista hivatal által közölt becslések még  csepeli szennyviz tisztító idegenforgalmát is alulmúlják talán: évente 10ezer külföldi. Ez egy hétre vetítve 200 fő = egy fapados repülőgép, egy étterem illetve egy kisvárosi panzió volna. (Valójában a jobb szállodák tele vannak és heti 10 nagyobb gép is megfordul, de főleg üzletemberek és önkéntesek ülnek rajta)

Ez elég elkeserítő annak fényében, hogy az elmúlt 10 évben mindenki azt nyomja itt, hogy a turizmus lehet a fő kitörési pont.

El is indult néhány építkezés:

- Új repülőtér

- Hilton szálloda

- Széles aszfalt út készül a strand mentén

de talán az sem ártana kezdetnek, ha könnyítenének a vízum maccerán vagy megoldanák a régi reptérről való bejutást.

De erre is megvan a turista hivatal válasza: nem mennyiség, hanem minőség kell:

"We would rather go for quality tourism than quantity tourism."

viszont ez itt pozitív hangvétel:

WINNING TIP: River number two beach, Freetown, Sierra Leone

Itt forgatták a Bounty -  az édenkert íze reklámot azt írják.

Gyaloglás

Nincs mindenhol járda, illetve ahol van az is csatornafedél inkább, mint járda, de valójában teljesen jól funkcionál. Sötétedés után viszont nem szívesen gyalogol az ember, mert ugye nincs közvilágítás és így az amúgy is rossz minőségű járdán, utcán nehéz közlekedni. Otthonról még utánajártam fotók alapján, hogy vannak ám utcalámpák, arra viszont egyáltalán nem gondoltam, hogy sose világítanak…

PodPod

Ez a helyi autóbusz. Persze maszek módon működik, nem az állam által működtetett tömegközlekedés. Olyan itt nincs is. Ez egy kisbusz amúgy, amibe padokat szerelnek, kb 5 padsor van benne, elég nehéz ki-beszállni belőle. Ezt egyébként nem nagyon szoktuk használni, mert egyrészt iszonyú meleg van benne, mert mindenki egymás hegyén-hátán ül, másrészt pedig a 2 ODI-os fiú, akik már itt vannak egy éve azt mondták, hogy elég veszélyes és kb minden nap van baleset. Ez nem tudom mennyire igaz, mert én még csak 2 balesetet láttam eddig, egyszer egy motorost ütött el egy autó, mindketten mehettek vagy 5 km/h-val, vagy annyival sem, szóval senkinek semmi baja sem lett, a másik baleset pedig az volt, hogy egy terepjáró nem vette észre a sötétben hogy egy nagy rakás föld van az út szélén és felszáguldott rá, itt már csak az autót láttuk, de ez sem tűnt olyan veszélyesnek mint amilyen viccesnek.

Motor

Taxiként üzemelő motor. Ez tűnik a legveszélyesebb tömegközlekedési formának, de ugyanakkor néha nehéz megállni, hogy felüljön rájuk az ember, mondjuk egy nagy dugóban, vagy ha valami olyan helyen jár, ahol csak motorok közlekednek, taxik meg nem. Egyébként is ezeken a legkellemesebb a hőmérséklet (a motoros taxisofőrök nagy ballonkabátban nyomják, ez azért erős túlzás…). Valójában én még nem mentem ilyennel, nem is nagyon akarok, mert elég állatul mennek, de azért majd kipróbálom egyszer. Nem rég tudtam meg a másik ijesztő vonatkozását a motoroknak, ugyanis az derült ki, hogy a háború után a fiatal/gyerek felkelők nagy részét motoros taxisnak „képezték ki”, azaz fegyver helyett motort kaptak. Persze ez már tíz éve volt, úgyhogy, azóta biztosan sok keveredés volt motorok, taxik meg szakmák közt. 

Taxik

Iszonyatosan elhasznált, rongyos autók, mindegyiknek van egy sárga csík az oldalán és piros a rendszámuk ebből lehet tudni, hogy taxik, persze csúcsforgalom idején nagyjából mindenkiből taxis lesz.

Taxizni is többféleképpen lehet. Általában iránytaxikként működnek, azaz bizonyos pontjai a városnak megállóként is funkcionálnak, egy út (egy megállótól a következőig) 1000 Le (50 Ft)/fő. Ha szerencséd van, akkor arra megy tovább a taxi az első megálló után amerre te is mennél és akkor maradhatsz abban a taxiban, de persze az 2 útnak számít, úgyhogy az már 2000 Le, ha nem vagy ilyen szerencsés, akkor újra taxit kell fogni, ami nem egyszerű feladat.

Az otthoni normáknak megfelelő taxizás is létezik, így egy 15 perces út 10000, este 15000 leonéba kerül, ami 500-750 Ft. És nem árt, ha tudod, hogy hova mentek, mert sokszor a taxis –bár azt mondja, tudja- de valójában nem nagyon van fogalma róla, hogy hova akarsz menni. Az elején egyébként, amikor taxit akartunk fogni mindig bekiabáltuk az ablakon, hogy hova mennénk és válasznak mindig azt kaptuk, h „csacsa?”, mi meg mondtuk, hogy nem, és megismételtük, hogy hova akarunk menni. Azért kíváncsiak lettünk hol van az a „csacsa”, ahova minden taxis el akar vinni minket. Pár nap után kiderült, hogy „csacsa” nem egy hely, hanem „chata” és „charter”-t jelent…, azaz az olyan taxizási forma, ami háztól házig visz, és nem vesz fel más utasokat útközben.

Taxit fogni tényleg elég nehéz feladat, és általában fel is húzom magam rajta, mert nem az a baj, hogy nincs elég taxi, hanem, hogy a taxisok nem tudják, hogy a „megálló nevek”, amiket az emberek bekiabálnak a taxikba az az ő útvonalukon van… A helyiek is kiakadnak és őket se veszik fel sokszor, amikor pedig teljesen egyértelmű, hogy abba az irányba megy az autó. Többször volt olyan is, hogy én már bent ültem az autóba és hallottam, hogy kiabálják az emberek a megálló nevét ahova megyek és mégsem veszi fel őket, egyszóval teljesen hülyék.

Egyébként jobboldali közlekedés van, de nem ritka jobbkormányos taxi sem.

Terepjárók

Sosem láttam még ennyi terepjárót egy helyen! A taxikon kívül szerintem mindenki azzal jár, mondjuk nem csoda, tényleg szükség van rá, mert nagyon nagyon rosszak az utak, már ahol van út, a mi utcánk például földút.

Van egy-két biciklis is, de az tényleg életveszély és egyébként is hegyes-dombos vidéken vagyunk…

Még mindig meglep engem, hogy mennyire szeretnek minket (és általában a fehéreket) a helyiek. Ezért igyekszem ennek okait kicsit megérteni, hátha ezek után már kevésbé lepődöm meg. De valahogy a meglepetések hétről hétre nagyobbak.

   **

Nagyjából érkezésünk pillanatától fogva érződik, hogy súlyos faji diszkrimináció van az országban. Autók megállnak a tömött taxi váróban, és közlik, hogy ők csak fehérembereket akarják elvinni, a bankban/áramszolgáltatónál/mobilboltban egyesek félnapig várnak állva, míg nekünk széket hoznak és azonnal sorra kerülünk...

Másodkézből hallottam, hogy a történelemtankönyvek a gyarmatosítást úgy tálalják, mint ahogyan a reneszánsz királyok udvari életét szokták Európában: folyt a bor, a költészet, meg aztán évente összehívták a nagygyűlést is, ahol el lehetett mondani a panaszokat, szóval alapvetően igazságos rendszer volt. Aztán pedig a fehér emberek (angolok) hozták meg a békét a polgárháborúban miután egy nagyobb kommandós csapat leszámolt az egyik hadúr bandájával. Ma pedig az európaiak szolgáltatják az egyik legfontosabb kulturális eseményt: a Premier League-et, és a Bajnokok Lígáját. (Kulturális magyarázat) 

Lehet azt is gondolni, hogy a pénzünkért szeretnek, mint a Nyugat-németeket Siófokon. Még a nagyon csóró önkénteskedő fehérek is iszonyatosan gazdagok helyi viszonylatban, úgyhogy nem téved nagyot aki a kettőt összehozza. Ezzel szemben viszont sem a kínaiakat, sem a külföldről hazalátogató diaszpóráért nincsenek oda, pedig ők aztán igazán nagy autókkal járkálnak itt. Másrészt meg ez a fajta közvetlenség és barátságosság azokon látszik meg, akikkel nem üzleti viszonyban vagyunk. Sőt a taxis és a piaci kofa igazából nem is kedves, ők a lehúzásban érdekeltek, és kudarcként élik meg, ha normál árat fizetünk, de ez most mellékszáll.

**

A háztömbünk környékén szinte mindenkivel jóban vagyunk. A fodrász csajokkal az utca tetején, az autószerelő sráccal, a bányász cég biztonsági őrével, a 14 éves srácok foci edzőjével, meg azzal a 20 kölökkel, akiknek lassan ovodát nyithatnánk (erről majd külön). Alapvetően kiváncsiak ránk, szeretnék ők is kicsit megmutatni magukat, és kicsit talán bizalmibb viszonyba kerülni. Gyakran feleséget, barátnőt ajánlanak nekem, vagy krióul tanítgatnak, esetleg vallásról beszélgetnének.

**

Bár megtisztelve éreztük magunkat, de nem lepett meg, amikor a kerületi egylet szervezője bekopogott majd egy meghívót adott át az egyesület egy éves szülinapi bulijára. A sok haverkodás a kerületben ugye, meg aztán adományt is gyűjtöttek az egyesületnek, tehát anyagi érdekeltség is megvolt. Össze is dobtunk egy kisebb adag pénzt (kb mindenki belerakta egy fél vacsorájának az árát egy jobb étteremben) és idióta módon a meghírdetett időpontra (délután 4) lementünk a focipáláyára, ahol a bulit tartották. Órákig nem történt semmi, volt állítólag valami közös imádkozás (2 szertartás: keresztény és muszlim), de akkor pont elmentünk kólát és chips-et venni. 6kor viszont – még a nyitóbeszéd előtt – felszólították az európai diplomáciai testületet, hogy fáradjon fel az emelvényes asztalra, az egyesület ügyvivői testülete mellé. Nem lévén más európai, felfáradtunk a színpadra és leültünk két ásványvízes üveg közé (a kólát és a chipset gondosan elrejtettük nehogy megsérsük a szervezőket). Aztán beszédek sora következett, amelyek hatalmas körmondatokban méltatták az egyesület fő eredményeit, külön kiemelve, hogy milyen megtisztelő az európai diplomáciai testület jelenléte. A mi nevünkben Kati mondott beszédet, amiben méltatta a kerület polgárait, az egyesület erőfeszítéseit és megköszönte a meghívást. Felszólalt még néhány kerületi előljáró, így az orvos meg talán egy tanár is.

Közben kaptunk vacsorát és megkezdődött a tradicionális show: ördög tánc, gólyalábas tánc, fenékrázós tánc, tűznyelés, majd egy földevő srác és borotvapengenyelő lány (míg az előbbiek szuper szórakoztatóak voltak, ez utóbbi kettő ijjesztő és visszataszitó volt). Volt még egy zsonglőr, aki sokkal kevésbé volt érdekes nekünk, de a helyieknek az volt a főattrakció és exotikum (diabolo, buzogány, labdák). Aztán pedig össznépi tánccal zárult, ahol külön szóltak, hogy az első tánc a mienk, ezért tegyünk ki magunkért. Én mindent megtettem hogy nehogy szégyent hozzak az EU-ra: a helyi srácok máig emlegetik, hogy mezitlábra vetkőztem előttük, és úgy vetettem belemagam a táncba egy asszonnyal.

Másnap az egyesület 20 tagja átjött megköszönni a megtisztelő jelenlétet. És bár nyílván kedvesek voltunk, és valamennyi pénzt is adtunk (az egyik előljáró egyedül annyit adott, mint mi 5en együtt) ők láthatóan úgy érezték, hogy önmagában a fehérségünkkel emeltük az est fényét.

Az elmúlt héten zajlott a költségvetés parlamenti vitája, amin megfigyelőként vettem részt (jegyzeteltem). Vitaindító gyanánt a Pénzügyminiszter felolvasott egy 30-oldalas szösszenetet, aminek első néhány oldala kifejezetten érdekes, majd sorra veszi hogy mennyi bauxit kitermelésből származó bevétellel és mennyi kiadással számoltak a honvédelem rízsellátmányára tavaly, idén és jövőre.

Aztán beindult a 3 napos általános vita, amelynek színvonala a hazaihoz hasonló, azzal  a különbséggel, hogy itt is azt a barbár angol tradíciót folytatják, hogy huhogni, dörömbölni és éljenezni lehet/kell vita közben.

 Pénteken (amikor a képek készültek) Afrikana nap van és helyi ruhában kell járni dolgozni. A Pénzügyminiszter nem tartja ezt. A hátsó 3 parókás meg a házelnök és két alházeknök társa, akik az angol hagyományt kell hogy kövessék. 

Nyílván a fő kritikai irányvonal az volt, hogy kevés jut mindenre, főleg a fontos dolgokra, miközben korrupcióra bezzeg van pénz.

Hasonlón Mo-hoz itt is folyik a gazdasági szabadságharc, de itt a harc a nemzetközi szervezetek kegyétől való függőség ellen megy.  Ennek alapja, hogy itt a költségvetési kiadások felét fedezik a bevételek, a másik felét külföldi segélyek és szuper-kedvezményes hitelek adják.

Éppen ezért mindkét párt egyetértett abban, hogy erőfeszítéseket kell tenni az adóbevételek emelésére a kiadásokkal párhuzamosan.  Ez persze egyáltalán nem könnyű, mert a kivetett adók minimális részét tudja csak beszedni az itteni APEH.

Egy másik kiemelt kormányzati cél az, hogy jövőre hitelminősítésért folyamodik az ország, hogy piaci alapon finanszírozott hosszú lejáratú kötvényeket bocsáthasson majd ki (most a leghosszabb lejárat az 1 éves, és a hazai részben állami bankok veszik). Ahogyan a PM fogalmazott, a hitelminősítés csökkentenék a befeketetők bizonytalanságát az országgal szemben (értsd egyáltalán megfontolják, hogy vegyenek-e):

"Mr Speaker, given the substantial economic growth prospects for Sierra
Leone, 2012 provides an excellent opportunity to secure international credit
ratings well in advance of any external sovereign funding requirements.
Sovereign ratings minimise investor uncertainty about economic and political
prospects of a country and are crucial for a country which seeks to promote
direct foreign investment for development purposes and issue sovereign debt in
the international capital markets in the future."
 

Tehát Ádám kérdésére válaszolva, SLnek nincsen még hitelminősítése, de az a gyanúm, hogy spekulatív (bóvli) kategóriával fog indulni az ország.

Hogy miért akar az ország inkább adósságot vagy több adót beszedni, mint segélyt?  Úgy tűnik, hogy a képviselők/választók emlékezetében mély nyomot hagyott, amikor 2007-ben több donor (segélyadó) nem adta meg különböző okoknál fogva (korrupció gyanú, akkori kormánnyal szembeni fenntartások, illetve egyéb politikai nem világos) az arra az évre ígért segélyek egy részét (kb harmadát). Ezekután azonalli durva megszorítások jöttek, nem fizettek bért, stb. és a Kormány az év végi választásokon eléggé meg is bukott.

Szóval az eféle sebezhetőségnél minden jobb, mondják a képviselők. A parlamenti vitában ráadásul visszatérő elem volt az ellenzék részéről, hogy emiatt a kiszolgáltatottság miatt kénytelen lesz SL beengedni országába a homoszexuálisokat (eddig ugyanis itt csupa hetero volt). Mert a Clinton meg a Cameron megmondta, hogy ahol nem hagyják burjánozni a homoszexualitást, oda nem adnak többé segélyt. A Kormány oldal eddig nem nyilatkozott arról, hogy tényleg engedni fognak-e, mindössze annyit közöltek, hogy a kiszolgáltatottság csökkenő pályán van és nemsokára meglódulnak a hatalmas vasérc bevételek.

A bányászati cégek itt meg nem szoktak soka kérni, max annyit hogy szabadon vághassák ki a környékbeli erdőket (az Al Jazeera csinált egy leleplező riportot és rajtakapjták a Min. elnökhelyettes két befolyásos tanácsadóját korrupción).

Miután a kaja téma illetve a fényképek gyűjtik be a legtöbb like-ot,kommentet, töltök fel egy pár képet ami a népszerű Franco's étteremben készült. Ahogyan a képekről is látszik ide csak fehér ember jár. Azért a hétköznapokon nem ilyen helyekre járunk.

Petra Gambas tálja

Dávid homárja (Langusztája?) evés után:

Kintről

Sierra Leone kevés dologról nevezetes. Az első a gyémánt, a második a polgárháború, a harmadik pedig a rabszolgaság történetében betöltött szerepe.
 
Egyfelől az országot az angol gyarmatokról (illetve Amerikából) felszabaduló, és Afrikába visszatérő ex-rabszolgák alapították: a Kriók 1800 környékén.

Másfelől (200 évvel korábban) ez a terület a rabszolga-kereskedelemnek is egy fontos állomása volt. Az odáig logikus, hogy  nyugat-afrikai partvidéken hajtották fel a fekete rabszolgákat, hiszen innen volt a legrövidebb a szállítás. Viszont érdekes, hogy ezenbelül komoly szakosodás volt a piacon. A rabszolgák többsége a Karibi-térség cukor ültetvényeire került. Ehhez képest egy törpe hányad került csak az USA-ba (talán 5%??), mert ott sokkal kevesebb rabszolga intenzív termelés folyt. Volt néhány kiemelt (déli) állam, ahova nagyobb számba kerültek, így például a rízstermelő partmenti államok. A rízstermelés (mondjuk a cukorhoz képest) hozzáértő munkaerőt kíván, ezért a SL-i rízstermelő srácokat felárért vették, vitték. Állítólag máig vannak olyan rízstermelő települések Georgiában/Dél-Karolinában, ahol Temnéül (az egyik itteni helyi nyelv) beszélnek.

Az afrikai rabszolgákat több helyen rakták hajóra, ezek közül egy Bunce Island (Freetowntól 2 órára hajóval).  A szigeten az angol rabszolga kereskedő állami vállalat néhány tucat fős gárdája vezényelte le a kereskedelmet: valamelyik helyi törzsfőnöknek fizettek hogy szállítsanak ellenséges törzsbeli srácokat/csajokat, a vár udvarán gyűjtötték és tartották őket borzalmas körülmények közt, majd hajóra rakták őket.

A piacgazdaság fejlődése szempontjából érdekes, hogy miután az angol parlament 1807-ben betiltotta a rabszolgakereskedelmet, a szigetet (és a várat) addig műkodtető állami vállalat helyét átvette egy magánválllalat, amelyik már szabad (rízstermelő) bérmunkásokat közvetített az államokba, sokkal humánusabb körülmények között, profit mellett.

Nyílván nem magamtól vagyok ilyen művelt: az idegenvezetőnk (Joe) egy régész/kultúrantropológus/nyelvész tudós volt, aki fél életét a rabszolgakereskedelm kutatásával töltötte. Mint utóbb kiderült, ő írta a Krió tankönyvünket is.
 
Nagy szerencse, hogy Joe velünk volt (csak évente 3-4szer visz csoportot, az egyik barátunk szervezett le nekünk külön túrát), mert a szigeten nem sok a látnivaló. Az erődítmény, amelyik állítólag több tucat kalóztámadáson esett át  pici és nagyon romos.  Ezenfelül megmaradt néhány ágyu a víz felé fordítva, meg  találtunk 250 éves boros üveg darabokat (rohadt vastag falú barnás üveg és nagyon mély az üveg alján a bemélyedés, Joe azt is azonosította, hogy melyik borvidékről való).
Meg aztán a természet elég dzsungeles, ami mondjuk a Cseszneki várhoz képest komoly extra.   Joe-ék még kiraktak egy táblát, hogy a látogató is tudja, hogy ez nem a Cseszneki vár, hanem a Bunce-i rabszolga vár. Ezenfelül viszont semmi látogatóbarát beavatkozás nem történt a 150 éve kihalt szigeten (se magyarázó feliratok a különböző helységekről, se látványkép a várról,  se wc, se büfé), de a 3-4 órás sziget bejárás alatt Joe a rabszolga beszerzéstől a temetkezésig mindent részleten bemutatott.
(wiki)

Miközben minket leginkább intellektusával vett meg, azért nagyon érzelmes is volt. Állítólag zarándok túrákat szerveznek fekete amerikaiak, így Colin Powell is elérzékenyülve tért haza. Joe szeretné a dolgot komolyan felfuttatni*, és ennek érdekében látogató központot szeretnének a szárazföldön, ahonnan a hajó indul, amit remélhetőleg Petráék terveznek.
 

*Az ország turisztikai potenciálja megérne egy külön bejegyzést. Úgy elméletileg nagyon volna neki, de gyakorlatilag körülbelül az egész ország annyira van felkészülve rá, mint most a sziget.

Dávid nagyon beelőzött a bejegyzésekkel, nyilván tudjuk miért (ő államigazgatásban dolgozik én meg nem), de most úgy kiürült az iroda, hogy inkább én is blogolok.

Akkor én is írok egy kicsit a munkámról.

Kevesebb, mint 24 óra alatt lett állásom Freetownban! Persze ezt megelőzte egy hónapos komoly kutatás és keresgélés még otthon, valójában most annál a cégnél vagyok, akit legelőször találtunk meg, azaz az egyetlen, akinek van honlapja. A cég JYGA Architects néven fut, helyi cég. Azért nem volt hiába való a keresgélés, találkoztunk másokkal is, akikkel korábban emaileztünk, persze mindenkiről kiderült, hogy nem csak, hogy ismeri a jelenlegi főnökömet, de nagyon jó barátok is. Ilyen ismeretségből lett egy libanoni haverunk, aki visz minket ide-oda, vacsorázni meg koncertre; egy fiatal helyi építészt is megismertünk, aki iszonyú ambiciózus és energikus, ő leginkább segítséget vár tőlem azaz, hogy megtanítsam neki az AutoCadet, meg rajzoljak neki 3D-ket; és megismertem egy idősebb hölgyet is, aki a Shelter for Africa, segélyszervezetet vezeti, jelenleg nem kapnak pénzt senkitől, úgyhogy nem csinálnak semmit sem.

Tízen dolgozunk a munkahelyen, egy főnök (igazi főnök jellem, szakmailag és emberileg is nagyon rendben van), egy tervező (ő a szobatársam, nigériai, jó fej és segítőkész is, főnyeremény), művezető/mérnök (már 17 éve dolgozik együtt a főnökkel, nekünk egymással még fejlődni kell kommunikáció terén), két műszaki rajzoló (helyi fiú, most házasodott, róla még nem sokat tudok mert honeymoonon volt eddig illetve egy helyi leányzó, nagyon jó fej, elvitt már ruhát csináltatni is, anyukája cukrász, szintén főnyeremény), két titkárnő féle (az egyikőjük inkább adminisztrátor azt hiszem, de ő elég ritkán jár be) és két fiú, akik nyitják, zárják az irodát, takarítanak, őket lehet megkérni, hogy hozzanak ebédet vagy ilyesmit. Meg én, azt hiszem tervezőnek számítok, legalább is még senki sem küldött ki kajáért és a tervező fiúval vagyok egy szobábanJ

A munkám eddig 3D tervek készítése, aminek nagyon örülök, mert eddig mindig kikerültem valahogy ezt a feladatot, és azért nem árt, meg jó is csinálni.

Egy szállodán dolgozunk, ami egy régebbi épület átalakítása. Az eredeti épületet nem építész tervezte és iszonyú zavaros, összevisszaság az egész, ezt a kollégáim minden nap elmondják nekem, hogy vigasztaljanak. Először ennek az épületnek az új épületszárnyában található vendégszobáit kellett belülről megmodelleznem, ezt nagyon élveztem, kaptam a főnöktől otthonra trópusi szállodák című építész könyvet is, hogy művelődjek és összesen 3 nap volt rá, terepbejárással együtt, úgyhogy nem unatkoztam. Ezt a tervet Archicaddel készítettem (laikusok: ez az otthon használatos tervező program, ami 3D-re specializálódott), amit ezelőtt én nem annyira használtam, bár már a Szöviben (Szövetség’39, ahol otthon dolgoztam, mielőtt kijöttünk) már összebarátkoztam vele, de leginkább a 2D-t használtam akkor. Egyébként kiderült, hogy Dél-Afrikában abszolút használnak Archicadet. Ezt a látványtervet aztán be is mutattam a megrendelőnek, egy tárgyaláson az építkezés helyszínénJ

Most pedig (már második hete) az egész szállodát kell megmodelleznem, ami három okból elég nehéz az egyik, hogy ezt már Revitben csinálom (ők itt ezt preferálják, amúgy iszonyú nagy nyúlása az Archicadnek) a másik nehéz dolog benne, hogy tényleg nagyon nagy katyvasz az az épület és a harmadik, hogy a rajzok, ami alapján csinálom még nagyobb katyvaszok. De ezt úgy is csak az építészek tudnák értékelni és még ők se hinnék el, ha azt mondanám, hogy a terven minden változtatás külön fájlban van, azaz pl megváltoztattak valahol egy lépcsőt és azt nem vezették vissza a tervbe, megvan, csak egy másik fájlban… És nem csak egy ilyen lépcső van benne és nem is csak lépcsők!

Azért élvezem ezt a feladatot is, csak néha felbosszant. A Revit meg tényleg nagyon hasonlít az Archicadhez és mivel abban már nagyon profi vagyok a Revit is elég jól megy:P Persze a kollégám is sokat segít.

Ha jól értem Sierra Leonéban 4 db építésziroda van, ebből egy biztosan nyugati kezdeményezésű és érdekeltségű és egy biztosan helyi (aminél én dolgozom) a többit nem tudom, ezeken kívül nagyon sok építőipari vállalat van, kivitelezéssel és mindenféle dolgok beszerzésével foglalkoznak.

Számomra egyelőre úgy tűnik, hogy minden folyamatban lévő és közeljövőben tervezett építkezésben valamilyen szinten benne vagyunk. Foglalkoznak lakóépületekkel, szállodákkal, középületekkel. Jelenleg két szálloda és egy hatalmas konferencia épület átépítésével foglalkozunk. Ezen kívül múlt hétvégén voltunk a Bunce Islanden (Dávid azt hiszem, már írja is róla a bejegyzést), ahol fogva tartották és ahonnan szállították a rabszolgákat Amerikába, Brazíliába és a Karib térségbe. Az idegenvezetőről szintén kiderült, hogy nagyon jó barátja a főnökömnek és az is, hogy a mi irodánk fogja tervezni a múzeumot Freetownban a Bunce Islandről és a rabszolgaságról. Ebben a projektben nagyon szeretnék részt venni, úgyhogy remélem ad rá valaki pénzt, hogy tényleg elkezdhessünk tervezni és meg is épüljön. Adakozzatok:P

Csalódás.

Csalódott leginkább a zöldségek és gyümölcsök miatt vagyok. Azt gondoltam itt minden fantasztikusan nagy, szép és finom. Sajnos ez egyáltalán nem így van, még avokádóból is nehéz kifogni egy igazán jót. A mandarint valamiért „lemon”-nak hívják, az nem olyan rossz, de azért simán lehet otthon jobbat kapni, mag nélkül… Dinnyét is próbáltunk, görögdinnye szerűt, nem volt rossz, de elég kásás, szóval messze az elvárásoktól. Ezek után alig mertem megkóstolni a banánt mondván, ha még az se jó itt, akkor végeztem a gyümölcs-kísérletezéssel. Azért csak megpróbáltam, úgyhogy vettem egy árusító lánytól 4 szép sárga és nagydarab banánt, otthon aztán felvilágosítottak a többiek, hogy nem is banánt vettem, hanem „plantain”-t… Ti tudjátok mi az? Szerintem otthon simán árusítják a boltokban banán néven. Szóval a plantain az egy nagyon nagy sárga banán, aminek állítólag kicsit „fásabb” íze van (szerintem banán ízű), mint a banánnak és inkább sütni szokták, mint nyersen enni, hát én már tuti, hogy ettem ilyet otthon banán címszóval. Így végül is a banánt még mindig nem kóstoltam meg, amik amúgy itt kicsik és zöldek, szóval nincs is nagy bizadalmam.

Van egy csomó étterem, ahol bátran lehet enni, elég drágán (nagyjából 2500Ft-ért lehet jó ebédet kapni). Itt vannak afrikai kaják, ez általában rizst jelent valamilyen szószban úszó csirkével (Sierra Leone ugyanis nagy rizstermelő) és vannak még hamburgerek, szendvicsek, jó halak és rákok. A halakat és rákokat nagyon jól csinálják, ebben nem csalódtam! A kis nyárson sült gambastól kezdve a hatalmas shrimpeken át, a grillezett homárig minden van és minden fantasztikusan finom.

A sok libanoni bevándorlónak hála van jó humusz meg csomó korrekt szupermarket (ezeket mind ők futtatják).

A munkahelyen eleinte éheztem, mert a szobatársam hazajár kajálni a többiek meg mindig eltűntek mire ráébredtem, hogy ebédszünet van. Van a közelben egy jó étterem (aminek a nyitott konyhájáról már töltöttem fel fotót) és idejárok néha enni, ha egyedül maradok és éhen halok, de ez kicsit drága minden napra. Az első napokban még egy olyan hibát is elkövettem, hogy megkérdeztem a titkárnőt, hogy hozhatok-e neki valamit inni vagy ilyesmi, mire ő, hogy igen hozzak neki valamilyen kaját… ami nagyon kínos volt, mert nyílván nem tudja kifizetni azt az éttermet, ahova én készültem, végülis szóltam az egyik kollégának, hogy hozzon neki ő. Szóval pár nap után kiderült, hogy van két gyerek a cégnél, akiket ki lehet küldeni kajáért, ami egy kis tál kuszkusz, tészta és csirke majonézzel és ketchuppal. Mára azt is kiderítettem, hogy egy közeli iskolából hozzák, 4000 leonéért, azaz 200 Ft-ért. A legmeglepőbb ezzel kapcsolatban, hogy még ettől se lett hasmenésemJ yeah!

Itthon nagy főzéseket szoktunk rendezni, általában valakik főznek, és aztán együtt megesszük, aztán másnap fordítva. Ezek a kaják általában utcai árusoktól vett zöldségek rizzsel, tésztával vagy kuszkusszal. A libanoni szupermarketekbe járunk amúgy vásárolni, ahol sok minden kapható csak elég drágán, de cserébe jól váltanak dollárt. Sőt legújabb felfedezésünk, hogy az egyik ilyen boltban lehet kapni előre bepácolt, fűszerezett húsokat, ez nagyon jó.

Kenyér ügyben alapos kutatást végeztem, a libanoniaknál lehet kapni zacskózott finom, de édes zsömlét, kiflit, ami elég unalmas egy idő után, utcai árusoktól (azaz légy lepte és mocskos kézzel összefogdosott) lehet kapni hatalmas finom zsömlét/kiflit (50 Ft) és még egy libanoni étteremben lehet kapni abszolút normális zsömlét, amit helyben sütnek. Kenyérhez nagyjából lekvárt és La Vache Qui Rit (250Ft) eszünk, sajtok és felvágottak hiányában. Ittlétünk elején étkezéseink majdnem 100%-át, mostanra csak 30%-át teszi ki a Nevető tehén, és mindenki másét is, azaz bárhol jársz a házban tuti, hogy belefutsz egy dobozba.

Ezen kívül legújabb felfedezésünk a Salvonne pékség, ami iszonyú jó sajtos, sonkás croissant és pitéket csinál, de ez a belvárosban van, úgyhogy az nekem nem esik útba, azért néha ott ebédelek, amúgy ez elég drága, egy sajtos, sonkás croissant 900 Ft, uh így leírva nagyon drága, persze vannak olcsóbb finomságok is.

Kajákról még biztos lesz szó, és remélhetőleg nem sokára fotókat is töltök fel hozzá.

Homár maradék evés után

Itt lakunk

Étkező - Krió órák színhelye 

Nappali - ezt sose használjuk valójában 

Terasz - általában itt töltjük a délutánokat és estéket 

Fenti nappali - itt is sokat lógunk 

Háló maláriahálóval

Tegnap azt hallottam, hogy hatalmas dugó van a városban ezért nekivágtam a hazaútnak gyalog. Gyorsléptekkel 45 perc az út, induláskor kezdett el sötétedni (fél7) és vaksötétben értem haza. Bár hamar feltunt, hogy a hatalmas dugó elmúlt már régen, de a kiváncsiság rávett rra, hogy végigsétáljam az utat.
 
Röviden: nem javaslom senkinek, nem éri meg.
 
Nagy a por, sötétedés után is nagyon meleg van, nyeled a kipufogógázt, állandóan a lábad elé kell nézni, a vékony járdán sok a gödör/homokdűne,  amit kerülgetni kell, gyakran nincs is járda, ezért az autók száguldanak melletted, ha meg éppen nem jön, akkor  meg mobiltelefonnal kell  világítani a lábad elé, mert közvilágítás nincs.
És spórolni is csak egy 100-ast lehet (ennyi a taxi), de minimum egy liter víz kell a túrára, ami palackos víz esetén kicsit többe is kerül*.
 
Eloször végig sétáltam a kedvenc utcámon, (Lightfoot Boston Street), ami a tengerparttal és a foutcával párhuzamosan, a kettő között halad.
Több régi (talán századfordulós) épület így a pályaudvar, két templom, alacsony téglaházak egészen kedves  látképet adnak.  A város azon ritka pontja, ami arra utal, hogy itt 200-50-20 éve is egy város állt.

Mert különben a városra rányomja a bélyegét, hogy  a polgárháború elől menekülő tömegek duzzasztották fel, és az átmeneti menedékhelyekbol növi ki magát nagyon lassan.** Pont ezt a benyomást kelti a következo szakasz, miután a város egyik legnyomorúságosabb slum-jén át vezet a legrövidebb út (Kroo bay):
fémlemezbol és fából összerakott viskók egymás hegyén/hátán, egy focipálya, egy mecset. Az útmenti viskók lábánál utcai árusok próbálnak ezt-azt eladni.
Aztán jön a Stadion környéke, ami estefelé olyan forgalmas, mint a Moszkva tér: iskolás diákok, öltönyösök, árusok, taxik tömege.  Majd az utolsó hosszú szakaszon egy zajos és érdektelen foút mentén kell hosszan sétálni.
 
Összességében nem nagyon foglalkoztak velem, az árusok is látták, hogy sietek,
és egy nemzeti focimezbe öltözött lány szólított le, de csak visszaköszöntem, neki sem álltam meg. Az egész történetben a pozitív mindössze annyi, hogy teljes biztonságban éreztem magam végig:

Ha céltudatosan mész az utcán, akkor senki nem foglalkozik veled.
Ha elvesznél, bárki nagyon szívesen segít, sőt akár hazáig kísér.
Ha eleged van a sétálásból, bármikor szerzel taxit, maximum kicsit lehúznak.
 
*Kapható zacskós víz is (15 Ft 0,5 liter) , a zacskós tej analógiájára, aminek az egyik sarkát ki kell harapni, majd egy kézzel szorítva küldöd a vizet a szádba. A legtöbb zacskós víznek illetve a leggyakrabban forgalmazott palackos víznek nincs túl jó íze, ezért vízvásárláskor is válogatósak vagyunk.
 
**A várost 1954-ben 65 ezer ember lakta, ma 1 millió.

Szépen lassan indulnak be a munkahelyi dolgok. Megkaptam az első néhány apró feladatom, és ha jól értem azt várják el tőlem, hogy semmiképpen ne oldjam meg őket túl gyorsan, mert most nagyon nagy a sürgés.

Állítólag minden másképpen lesz hétfőtől, a főnök is, munkatársak is jobban rá fognak érni. Pénteken az Országházban beterjesztik a 2012-es költségvetést és felolvassák a nagyívű költségvetési beszédet. Lakótársammal (aki résztvett a beszéd írásában) a karzatról fogjuk végigizgulni/csápolni  a beszédet.

Viszont előléptem internetügyileg.

Kiderült ugyanis, hogy itt a net nem csak hol van, hol nincs, és nem is úgy mint az MNB/KTT-ben hogy ezt lehet/ezt nem lehet, hanem leginkább a KPMG-hoz hasonló guideline-ok mentén üzemeltetik a hálózatot (ahol ebédszünetben és este volt csak  szabad netezés, különben korlátozott). Itt többszintű, hierarchikus internet van. Van akinek nincs soha, van akinek csúcsidőn kívül (ez voltam én), van akinek naponta többször (ide léptem elő miután a rendszergazda fiúval kicsit összebarátkoztunk, és a helybeli könnyűvérű lányokról mesélt nekem), és van akinek szinte folyamatosan (ilyen volt a hivatalbeli elődöm). 

A főnököm az elődöm gépét szánta volna nekem, de az a szobatárs aki a megüresedett gépet addig használta (és vele a korlátlan netet) javasolta, hogy kapjak inkább teljesen új készüléket. Hangosabban kellett volna tiltakoznom.

Ma este pedig várhatóan otthon is beszerelik a hálózatot. Új időszak kezdődik.

vége van az iskolának

vége van az iskolának

egyik kedvenc éttermünk nyitott konyhája

Ugróiskola

piac

Arra, hogy áram/víz kimaradások vannak, hogy szarok az utak és dugók vannak, hogy óriási a szegénység fel voltam készülve. Azt viszont valahogy senki sem mondta, hogy mekkora zaj van itt folyamatosan. 4 év koli után nem is hittem, hogy ilyesmire érzékeny lehetek. Ehhez képest egész gyakran felébredek éjjel, a taxiban nem tudok olvasni reggel, és hétvégén kötelezo kellék a hangos háttér zene a kikapcsolódáshoz.

Néhány zaj:
- Keresztény papok: Az az aggresszió, amivel prédikálnak, úgy tunik mindenkire másképpen hat. Engem jobban megrémiszt, mint  fogászati fúrás, másokra meg rádión keresztül is transzendensen hat.

- Imámok: Jóval kellemesebb, de sajnos hajnalban is nyomják a musort és közel ide a mecset.

- Kutyavonyítás: Elég sok a kóbor kutya. Kistermetuek, inkább egy nagyra nott nyúlhoz hasonlóak. Egész nap szenvednek a melegtol, talán kajához sem nagyon jutnak, és fekszenek valami árnyékban. VIszont éjfélkor összeállnak és vonyítóversenyt rendeznek. Az utcán nem félelmetesek, nem ugattak még meg soha, sot teljességgel leszarják a járókeloket, még az sem hozza oket lázba, hogy fehérek vagyunk. Kizárólag az éjjeli vonyítóversenyért élnek.

- Duda: Többet dudálnak, mint ahányszor sebességet váltanak. Talán dudával jelzik a sebességváltást is. Dudával indexelnek, dudával parkolnak, azzal köszönnek, vesznek vizet az utcai árustól, nem vesznek vizet az utcai árustól, jelzik hogy szivesen elvisznek egy gyalogost egy darabon. És persze duda szimfóniában dol el a keresztezodésben, hogy ki menjen eloszor és ki utóljára. Talán ezért is divatos tuning a taxikat újszeru dudacsengohangokkal felszerelni.

- Vihar: Mióta itt vagyunk minden második nap esett, de csak éjjel és még egyszer sem áztunk meg. A viharok általában negyedóra alatt elvonulnak fölöttünk, viszont azt a negyedórát általában éberen töltjük az ágyban, azt figyelve, hogy nem szakad-e ránk a teto, de legalábbis a malária háló.


- Gyerekek: A lakosság fele 16 éven aluli. A 16 éven aluliak meg általában hangosabbak, mint a nyugdíjasok. A népsuruség a kerületben pont olyan, mint a Lehel piacon szombat reggel. Szerencsére a Lehel piacon szombat reggel többnyire nyugdíjasok és nem tinik szaladgálnak. Mert ennek a kettonek a szorzataként áll elo az a konstans alapzaj, amire a többi szólam ráül.

- Zene: Valószínuleg a helybelieket is zavarja a hangzavar, ezért aki teheti hangfalat vesz és bömbölteti (az utcán, a taxiban, a piacon, a strandon). Leginkább dancefloor, hip hop, raggae esetleg afrobeat szól, illetve az aktuális dance slágerek, illetve minden másodikra a P-square dalai (lásd youtube videó lejjebb).
 

A házban ezért egy elég rendes hifivel vagyunk felvegyverkezve, amiből kellemes minimál techno szól. Fontosabb kellék, mint a szunyogirtó.

Blakawt = Dávid

Háttér sztori:

Úgy néz ki Dávid életében maradandó nyomot hagyott már is, hogy kb 2-3 naponta 1-2 órán át áramszünetünk (black out (angolul) blakawt (krioul)) van. Sőt, amikor arról folyt a lakótársakkal a vita, hogy melyik rosszabb helyzet, amikor áramod nincs vagy amikor folyóvized, Dávid volt az egyetlen, aki az áramot hiányolta jobban. A kettős kimaradás is előfordult már kétszer, azaz amikor se vizünk se áramunk. (Illetve a blakawtnak különböző vicces áthallásai is vannak.)

Amúgy áramszünetre teljesen felkészült a csapat, mindenkinek van bányászlámpája és van valami nagyobb közösségi világítónk is és most már lassan a generátort is beszerelik, ami ilyenkor nagy hiány az inkább a légondi szerintem. 

Csingcsung = Petra

Háttér sztori:

A tengerparti hétvégén este a tűz körül beszélgettünk, amikor odajött hozzám egy helyi gyerek, hogy kínai vagyok-e, aznap este még egy gyerek megkérdezte ugyanezt. Később a városban felfigyeltünk rá, hogy az utcán a gyerekek Csingcsungnak hívnak engem. Dávidot egyszerűen "white boy"-nak hívják, ha együtt megyünk akkor néha "whites"-nak is becéznek minket, ez egyébként annyra nem számít kedvesnek, de nem is bántó.

Szerintem elég meglepő, hogy azt hiszik kínai vagyok, de állítólag mivel alacsony vagyok és "fekete" hajú (ami már nem igaz) akkor az itt már kínainak számít. Azért nagy ritkán valakiben felmerül, hogy lehet, hogy inkább spanyol vagyok.

Egyébként itt rengeteg gyerek mászkál az utcákon vagy játszanak vagy gyümölcsöt árusítanak vagy bámészkodnak. A legdurvább az amikor vége az iskolának, akkor egyszer csak elözönlik az utcákat, persze mindenki egyenruhában, szépen csinosan. 

A gyerekeknek nagyon tetszik, hogy fehérek vagyunk, mindig köszönnek megkérdik, hogy hogy vagyunk és meg is fogdosnak minket. 

Az előbb kiszaladtam a boltba.

Egyfelől égett a torkom, miután a kolleganőm megkínált a reggelijéből. Pontosabban nem is megkínált, hanem megetett minket (a 3 szobatársát) reggelivel. Az asszony még hajnalban készítette el az ételt, és egy hőtartó edényben hozta be, abból ettünk.

Négyen ültük körbe a tálat, és kanalaztuk a rizseshúst. Egy nagyon csontos, vékony csirke volt beledarabolva masszív mennyiségű rízsbe, az egész súlyosan megborsozva, egy kevés exotikus fűszerezéssel. A rízs / csirke arány a menzás bácskai rizseshús arányaihoz közelített. Nem vagyok a (bácskai vagy egyéb) rizseshús nagy kedvelője, főleg nem reggelire. De ez egész kellemes volt, főleg hogy csak a rízst ettem, apró húscafatokkal, az is éppen eléggé csípett. Mindenesetre jól ébrentart.

A másik ok, amiért kiszaladtam az volt, hogy valaki elfoglalta a helyemet, és láthatóan esze ágában sem volt továbbállni.  Valamit Krioul magyarázott arról, hogy miért költünk ennyit honvédelemre. Bár könnyen lehet, hogy nagyon félreértettem. Állítólag ez itt teljesen bevett.  Emberek jönnek/mennek egész nap, és mindenki leül valahova, a gépedet használja.

Szóval kiszaladtam egy vízért majd ugy döntötem, hogy ezt megírom, ha kell mas gépéről, ha kell magyar billentyuzetet telepítve (done).

Az internet bent hektikusabb, mint a mobilinternet a Paris-Dakaron. Az én gépemen tegnap nem volt net, ma pedig 3 órára reggel (4-es hálózat). A mellettem lévő gép (3-as hálózat) egész nap volt net, sőt valaki titokban torrentezik (na persze rohadt lassan). Kollégáimnál egészen más hálózatok vannak, de egyik sem olyan gyors, hogy streamelni (videózni)  lehessen rajta (kivéve későn este vagy hajnalban). Állítólag a Nemzeti Bankban szuper a net, relatív értelemben.

Állítólag vadi új gépet kapok holnap. Nem tudom miért, a mostani is sokkal gyorsabb gép,mint amin valaha dolgoztam. (2 magos, 2.6 ghz, 1gb memória). Viszont a fele LCD monitorom odaadnám egy kicsivel stabilabb/gyorsabb netért.

A körülöttem folyó dolgokból még semmit sem értek. Részben mert mindenki krióul nyomja körülöttem, részben mert eddig nem túl sokat árultak el. Erre fel voltam persze készülve, lassan indulnak be itt a dolgok. Sikerült kapnom egy adag olvasnivalót és elhívtak két megbeszélésre. Ma bemutatkozó köröket nyomtunk, már kb 50 emberrel találkoztam, mindenki nagyon kedves volt, és mindenkiről azt állították, hogy borzasztóan szorosan fogunk együttdolgozni. Remélem ez csak valami udvariassági formula, mert különben nagyban bajban leszek a nevekkel/arcokkal.

A főnököm nagyon értelmes csákónak tűnik, hétfőn reggel röviden ő fogadott. Viszont államtitkári rangban van, ezért állítólag folyamatosan csak megbeszéléseken van. Azóta különböző kollégák istápolnak, visznek innen oda. Ha újra összefutok vele talán többet is megtudok, arról hogy mi vár rám.

Delutanra mar mindenhol elszallt az internet, ezert csak masnap (ma) egy masik geprol postolok. Kozben egy csavo rakja ossze az uj gepemet mellettem.

Kilátás az ablakunkból.

Kilátás a Country Lodge-ból, szálloda és expatok közkedvelt étterme és internet lelőhelye a hegytetőn a város szélén.

 ...azaz csak ezt hallani mindenhol, mindenhol, mindenhol

A srácok nigériaiak.

A szám arról szól, hogy a csaj lehúzta a srácot egy csomó pénzzel, de a srácot ez nem érdekli...

https://www.youtube.com/watch?v=ZslcTuKYeDk

Amikor még Pesten eljutott hozzánk a meghívás úgy gondoltuk, hogy talán az érkezés után másfél nappal nem feltétlen kellene bevállalni egy olyan bulit, amit a fővárostól messze tartanak és ahol sátorban/homokban kell majd aludni.  Aztán viszont felmerült az is, hogy talán az sem szerencsés, ha a fővárosban maradunk egyedül a hétvégére lakótársak és helyismeret nélkül. Úgyhogy a buli mellett döntöttünk.

Még indulás előtt a lakótársakkal elmentünk az egyik nagy import boltba, ahol vagyonokért vettünk egy 6 fős szunyogháló alapú pavilont. A boltos kérdezte is, hogy mi is abba a nagy Bureh beach-i buliba tartunk-e, mert sokan jöttek aznap sátorért. A lakótársak körbetelefonálták taxis ismerőseiket, és árajánlatot kértek a nagy útra (bő 3 órára van a strand a borzasztó útviszonyok és a dugók miatt). Mohamed meg is érkezett időre és hozattunk vele 1 rekesz sört is a boltból. Az út alatt sofőrünk sokat mesélt az élet dolgairól, az országról, stb. Most már nekünk is haverunk, és a száma is megvan, ahogyan további 2 taxisé, akik a napi 3-4-szeri fuvarok alkalmával szimpatikusabbak voltak.

Érkezésünkkor a csapat másik fele már felverte a pavilont és a kaja is éppen akkor készült el. Helyi srácok főztek, rakták a tüzet és tálalták a kaját (Baracuda az egyik alapvető hal, rizs, mogyoró/hagyma alapú öntet és lime). A dj egy angol lány volt, de a helyiek állandóan belenyúltak a szetjébe, amikor bement táncolni, és berakták kedvenc dance hall slágereiket. Mikor éjfél tájban a helybeli 8-10 éves gyerekekért jött az anyjuk, mi is kidőltünk a  Petrával az előzo két nap fáradtáságától (csütörtök este a pub quiz, péntek este pedig 2 bár és egy táncolós bulihely a tengerparton hajnal 3ig). Pedig a tinikorúak hajnalig ott táncoltak az alapvetően angol és amerikai 30 évesekből álló társasággal. Meglepetésünkre nem mi voltunk az elsők az alvó pavilonunkban, hanem ott aludt egy sarokba bújva Mohamed is. Érkezéskor meghívtuk még egy kólára, de azt hittük, hogy hazamegy, mint a másik taxis. Ekkor megértettük, hogy ennyi benzint nem füstöl el hiába, úgyhogy másnap velünk strandolt és ebédre is meghívtuk, majd hazavitt bennünket.

A tradicionális Guy Fawkes égetés elég rövidke műsor volt. Guy Fawkes egy katolikus terrorista volt, aki társaival 400 éve megpróbálta felrobbantani az angol protestáns királyt valamint a parlamentet, de nem járt sikerrel (még töltötték lőporral a Westminster pincéjét, amikor lebuktak). Bár halálra ítélték, de megelőzte a végrehajtást, és öngyilkos lett. Ezt a dolgos hatóságok nem hagyták annyiban, és hogy ne maradjon a nép show nélül felnégyelték testét és széthordták az országban a darabokat.
Ennek emlékére a helybeli srácok raktak egy hatalmas tábortüzet, és abba dobták bele a felöltöztetetet Fawkes-ot szimbolizáló szalmabábot. Engem leginkább az izgatott, hogy az ing meg a nadrág, ami Fawkeson volt nem-e esetleg az én eltűnt pogyászomból valók. De legalábbis biztosan jobban állt volna rajtam, mint  a nálam 3 számmal nagyobb kölcsön-short .

UI. Az események leírásával eddig egy hét késésben vagyunk, ráadásul fotó sincs egy se. A jövő héten már mindketten dolgozunk, várhatóan bentről jobb lehetőségeink lesznek netezésre.