Sierra Leone kevés dologról nevezetes. Az első a gyémánt, a második a polgárháború, a harmadik pedig a rabszolgaság történetében betöltött szerepe.
 
Egyfelől az országot az angol gyarmatokról (illetve Amerikából) felszabaduló, és Afrikába visszatérő ex-rabszolgák alapították: a Kriók 1800 környékén.

Másfelől (200 évvel korábban) ez a terület a rabszolga-kereskedelemnek is egy fontos állomása volt. Az odáig logikus, hogy  nyugat-afrikai partvidéken hajtották fel a fekete rabszolgákat, hiszen innen volt a legrövidebb a szállítás. Viszont érdekes, hogy ezenbelül komoly szakosodás volt a piacon. A rabszolgák többsége a Karibi-térség cukor ültetvényeire került. Ehhez képest egy törpe hányad került csak az USA-ba (talán 5%??), mert ott sokkal kevesebb rabszolga intenzív termelés folyt. Volt néhány kiemelt (déli) állam, ahova nagyobb számba kerültek, így például a rízstermelő partmenti államok. A rízstermelés (mondjuk a cukorhoz képest) hozzáértő munkaerőt kíván, ezért a SL-i rízstermelő srácokat felárért vették, vitték. Állítólag máig vannak olyan rízstermelő települések Georgiában/Dél-Karolinában, ahol Temnéül (az egyik itteni helyi nyelv) beszélnek.

Az afrikai rabszolgákat több helyen rakták hajóra, ezek közül egy Bunce Island (Freetowntól 2 órára hajóval).  A szigeten az angol rabszolga kereskedő állami vállalat néhány tucat fős gárdája vezényelte le a kereskedelmet: valamelyik helyi törzsfőnöknek fizettek hogy szállítsanak ellenséges törzsbeli srácokat/csajokat, a vár udvarán gyűjtötték és tartották őket borzalmas körülmények közt, majd hajóra rakták őket.

A piacgazdaság fejlődése szempontjából érdekes, hogy miután az angol parlament 1807-ben betiltotta a rabszolgakereskedelmet, a szigetet (és a várat) addig műkodtető állami vállalat helyét átvette egy magánválllalat, amelyik már szabad (rízstermelő) bérmunkásokat közvetített az államokba, sokkal humánusabb körülmények között, profit mellett.

Nyílván nem magamtól vagyok ilyen művelt: az idegenvezetőnk (Joe) egy régész/kultúrantropológus/nyelvész tudós volt, aki fél életét a rabszolgakereskedelm kutatásával töltötte. Mint utóbb kiderült, ő írta a Krió tankönyvünket is.
 
Nagy szerencse, hogy Joe velünk volt (csak évente 3-4szer visz csoportot, az egyik barátunk szervezett le nekünk külön túrát), mert a szigeten nem sok a látnivaló. Az erődítmény, amelyik állítólag több tucat kalóztámadáson esett át  pici és nagyon romos.  Ezenfelül megmaradt néhány ágyu a víz felé fordítva, meg  találtunk 250 éves boros üveg darabokat (rohadt vastag falú barnás üveg és nagyon mély az üveg alján a bemélyedés, Joe azt is azonosította, hogy melyik borvidékről való).
Meg aztán a természet elég dzsungeles, ami mondjuk a Cseszneki várhoz képest komoly extra.   Joe-ék még kiraktak egy táblát, hogy a látogató is tudja, hogy ez nem a Cseszneki vár, hanem a Bunce-i rabszolga vár. Ezenfelül viszont semmi látogatóbarát beavatkozás nem történt a 150 éve kihalt szigeten (se magyarázó feliratok a különböző helységekről, se látványkép a várról,  se wc, se büfé), de a 3-4 órás sziget bejárás alatt Joe a rabszolga beszerzéstől a temetkezésig mindent részleten bemutatott.
(wiki)

Miközben minket leginkább intellektusával vett meg, azért nagyon érzelmes is volt. Állítólag zarándok túrákat szerveznek fekete amerikaiak, így Colin Powell is elérzékenyülve tért haza. Joe szeretné a dolgot komolyan felfuttatni*, és ennek érdekében látogató központot szeretnének a szárazföldön, ahonnan a hajó indul, amit remélhetőleg Petráék terveznek.
 

*Az ország turisztikai potenciálja megérne egy külön bejegyzést. Úgy elméletileg nagyon volna neki, de gyakorlatilag körülbelül az egész ország annyira van felkészülve rá, mint most a sziget.