7 hónap után eljött az ideje a nagy afrikai nyaralásunknak. 10 napot töltöttünk Szenegálba, ahova Gambiát érintve repültünk. A túrát a fővárosban, Dakarban kezdtük, a végállomás pedig egy jazzfesztivál volt Saint Louis-ban, ami az első francia település Afrikában és egyben Szenegál történelmi fővárosa is.

Dakar, reptér:

-Ekkor még nem sejtettük, hogy a szenegáli turisztikai minisztérium le akarja követni az egész utunkat Szenegálba, úgyhogy nagy odafigyeléssel kitöltöttük a „bevándorlási” űrlapot. Ezt aztán minden hostelben meg kellett ismételnünk, azért ha valaki tényleg le akarja követni az útvonalunkat, az nagy bajban lesz.

-Első megdöbbenés: egy fura rezgős gép minden utas ujjlenyomatát leveszi, aztán pedig mindenkiről készítenek egy portré fotót is. Ezt később csak egy megdöbbenés múlta felül, amikor a Goré szigeten benéztünk egy iskolaterem ablakán és láttuk, hogy a tanár digitális táblán magyarázza a francia nyelvet.

Hosztel:

-Az első hostelünk Dakarban. Mi Dáviddal egy kétágyas szobát kaptunk, Alex barátunk pedig bepróbálkozott egy nyitott, négyágyas szobába. Irigykedtem is rá, amikor meghallottam, hogy Sanyi (egymás közt így hívjuk) már is összehaverkodott pár helyi arccal. Pár perc múlva Sanyi beront a szobánkba, hogy lehet, hogy velünk aludna, illetve kérne egy új szobát, mert a szobatársa két prostival várta. Az addig nem volt világos, hogy Sanyit is bevonták-e volna, amíg el nem indultunk amikor a szobatárs biztosította Sanyit, hogy a lányok már nem lesznek itt estére…

-Második melegvizes zuhanyunk 7 hónap alatt. (Pár nap múlva leálltunk a számolással, kiderült, hogy Szenegálba ez egész alapvető dolog…)

Belváros:

-Tanulság, ne utazz Afrikában 6 éves utikönyvvel. 3-4 éttermet próbáltunk megkeresni, abból, amit az utikönyv ajánlott, de egytől-egyig mind zárva volt vagy megszűnt, az egyik épületét, azóta konkrétan le is bontották… Az Intercontinental is bezárt már ugyan, de a biztonsági őr 100 Ft fejében szívesen felkísért minket a 14 emeletes épület tetejére, hogy onnan nézhessük a naplementét.

-Viking, nagyon kedves étterem, élő zenével. Nagyot mosolyogtunk, amikor kiment az áram az étterembe és azt mindenki saloni expat módjára, egy „oooooh!”, hanggal jelezte…

S

Shopping mall:

-Mint a falusi gyerek, aki először jön Pestre a Westendbe, úgy csodálkoztunk rá a mozgólépcsőre, szökőkútra és kirakatokra az afrikai plázában, ahol volt Mango meg Benetton, de mind megfizethetetlenül drága áron… Egyetlen kivétel a félliteres Cola Lightom volt, ami 200Ft alatt volt! Juhuu! Egy 0,33-as Cola Light Freetownban, legeslegjobb esetben 200Ft, de simán lehet 350 is.

Vidéken:

-Azt már biztos írtuk, hogy Sierra Leonéban hihetetlen sztárok vagyunk csak annak köszönhetően, hogy fehérek vagyunk (ami rám már nyilván nem igaz…), úgyhogy elég rosszul érintett minket, hogy Szenegálban még vidéken is pont leszarják a helyi gyerekek, hogy zöld vagy, vagy piros… Az első pár napban még én is megjegyeztem minden fehér ember után, hogy „jé, ott is van egy”…

-Megköveztek. Yoff, egy mélyen vallásos muszlim város. Ezt tudtuk is, úgyhogy gondoltam én, nagyon tisztességesen felöltözve (hosszúnadrág + váll eltakarva) indultunk el sétálni és megnézni a híres mauzóleumot. Ahogy kiszálltunk a taxiból a mauzóleum kertjének bejáratánál egy pasi szólt, hogy nincs fejfedőm és, hogy ezt így nem lehet. Két percen belül még ketten szóltak, hogy a Dávidon rövidnadrág van és az én fejemet meg nem takarja semmi sem… Végül is megegyeztünk, hogy akkor nem megyünk be a kertbe, csak körülötte sétálunk. Aztán valami koppant a fejemen, aztán meg a hátamon, hátrafordultam és egy 10 éves kölök kaviccsal dobált és mosolygott, gondoltam ez valami fura viccelődés, de aztán csak nem akarta abbahagyni, úgyhogy rászóltam, hogy ez nem szép dolog, mire a kölök folytatta és senki se tűnt úgy, hogy ellenezné a fiúka szórakozását. A kisfiú ezt egészen addig folytatta, míg be nem ültünk egy taxiba és el nem mentünk. Közben egyébként még a mauzóleum kertjében, láttam egy nőt fejfedő nélkül, úgyhogy valószínűleg nem a tisztességtelenségünk zavarta őket ennyire csak, hogy nem ide tartozunk.

-Kis kerülővel, de elindultunk Saint Louis felé, összesen 19 „járművel” utaztunk mire odaértünk. Először is eltaxiztunk egy szafariig (igen igen, láttunk zsiráfot meg buffalot meg struccot is). Itt aztán beszálltunk egy ilyen hatalmas terepjáróba, amire azt hiszik az állatok, hogy mi valami sokkal nagyobb állat vagyunk, aztán kimotoroztunk onnan a főútra egy enyhén beitalozott emberrel (másik opció az volt, hogy 20 percet sétálunk nagy csomagokkal a 40 fokban). A főútról helyi tömegközlekedéssel Poda-Podával (erről már korábban írtunk, a „közlekedés” részben, mondjuk akkor még azt hittem Pod-Podnak hívják…) elmentünk a következő településig, ahonnan újra taxiba szálltunk, amivel eljutottunk a következő szálláshelyünkre. Itt részt vettünk egy ördögűzésben, aztán másnap két taxival eljutottunk a nagy buszállomásra, ahonnan elbuszoztunk Thiesbe, egy nagyobb városkába. Innen újra taxival üldöztünk egy buszt, amit sajnos nem kaptunk el, így újra a helyi tömegközlekedést kellett használnunk, ahol engem belöktek a nők közé, hogy én utazzak a járműn belül, Dávid meg Alex pedig a többi pasival kint lógott a kisteherautó végében. Útközben utolért minket egy nagy busz, amit lestoppoltak nekünk kedves utastársaink és így azzal mentünk tovább a sivatag felé. A sivatagi szállásunkhoz egy hatalmas jeeppel érkeztünk. Itt aztán gyorsan tevére szálltunk, aztán fél11-kor már nyomtuk a szunyát. Másnap bár egy busz is elég lett volna a végső úti célunkhoz eljutni, de útközben valamiért mindenkit átszállítottak egy másik buszra. A buszmegállóból egy utolsót taxiztunk (csomagtartóban, a táskák mellett egy nyers levágott kecskelábbal) és így érkeztünk meg a legyek fővárosába, St. Louisba.

-Röhögtünk a fehér turistákon, akik afrikánába öltöztek és virított a fejükön az afrofonat és közben nagyon hippiknek tartották magukat. Persze az afrofonatot én is ki akarom próbálni, az afrikana meg alap és mi is baromi büszkék voltunk, amikor egyszer-egyszer elejtettük, hogy mi amúgy Sierra Leonéban élünk.

Szóval az utunk fantasztikus volt, ha ezt a posztot útibeszámolóként fogjuk fel, akkor nyilván egy csomó minden kimaradt belőle, például, a sok fantasztikus kaja: rákok, kagylók, halak, édességek, croissantok. Meg persze, hogy Dávid milyen ügyesen kommunikált és vezetett minket (és alkudott le mindent a rendes ár kétszeresére!), és hogy elmondása szerint milyen kultúrnép is ez a szenegáli. Kimaradt még az utcán kéregető gyerekcsapatok és, hogy Alexnek, hogy nem sikerült becsajoznia.