Sosem voltam én nagy munkásmozgalmár és nem sajnáltam senkitol a Louis Vuittont. Nem is azért mentem én Afrikába, hogy átbillentsem a világ egyensúlyát, hogy aztán a déli fél-teke legyen felül.



Az is elég hamar leesett, hogy itt nem azért szegények az emberek, mert valami tőkés láncon és éhbéren tartja őket. Sőt ha valami, akkor inkább azt láttam, hogy itt mindenki arról álmodik, hogy valami tőkést konstans havi fix éhbérért szolgálhasson, amitől az alapvető biztonságot remélheti.

Csak hát ebben az országban nem csak az útnak, az áramnak meg a gyógyszernek, de a tőkésnek is híjja van.

Se kereslet, se kínálat

Ja, hát az nem úgy van, hogy itt bárki lehet tőkés. Pl egy olyan dörzsöletlen gyerek, mint én, aki még a városligetben sem tudna vattacukrost nyitni, annak jobb ha eszébe sem jut  ilyesmi a világ 134. legkorruptabb országában, ahol a törzsi/családi viszonyok dominálnak. Szerintem itt komoly helyi beágyazottság nélkül szinte lehetetlen beszállni kis- és középtételben. Persze óriási vasérc bányát nyitni, ahol minden miniszter előre köszön, az más.

Helyben ugye nincs megtakarítás, bankban 25-30%-os kamatra adnak pénzt (infláció 13%), bár ennyiért is inkább csak haveri alapon. Külsőként a saját pénzüket meg nem sokan viszik szívesen egy olyan helyre, ahol 10 éve még háborús fosztogatás volt, azóta felváltva lőtt ki az infláció, illetve nem fizetett az állam a beszállítóinak (most éppen utóbbi).


Aztán mégis vannak

A két helyi elit a háború idején elmenekül azóta Angliából/Amerikából visszatért diaszpóra, ahogy itt hívják oket: JC-k (Just Come), illetve az immáron 50 éve itt élo libanoni származú közösség. Pénzük is van, kapcsolataik is vannak, ezért az üzleti lehetőségek korlátlanok.

Ott van ugye az import. Bármit. Benzint, Ipad-et, chips-et, gyógyszert... Ha jó kapcsolataid vannak akkor még vámot sem kell fizetni. Aztán mindenképpen kell, hogy legyen valami megbízható rokon a túlparton és helyben egy megbízható elosztói lánc.  A másik aranybánya a gyémánt meg az aranyexport. Ez is egészen hasonló mint, mint a chip import csak kicsit bonyolultabb kiismerni az árakat. De itt is a legfontosabb a jó kapcsolatok a bányász területeken, a minisztériumban, a kikötőkben meg aztán valaki a túlparton.

Úgy saccolom, hogy a kb 2szeres áron adnak el bármit, ami ki/bemegy Sierra Leoneból/ba (a cél/kezdőállomáshoz képest). Ebből kell fedezni a hajóztatást, a különböző díjtételeket meg a mindenféle kockázatokat.

Gazdag Haverok

A múltkoriban a helyi elitnél jártam házibuliban. Valahogy így képzelem el a Szemlőhegyi tasnádi villát belülről, csak ennek az erődnek akkora fala volt, mint a Szarumánénak. Aztán az egyik helyi barátunk megjelent egy óriás limuzinnal. A srác testvére autókereskedő, és elhozta, hogy ne álljon már a garázsba, mert még megromlik a minibárban a pezsgő. A limuzin aztán elakadt a szörnyű földúton, ami az erődhöz vezetett, és ezzel eltorlaszolta az egyetlen kijáratot. Végül egy tucat ember kiemelte és azzal mentünk volna valamelyik bárba. A gyors amortizáció miatt azt gondoltam volna, hogy egy ilyen limuzin tényleg senkinek nem kell. De kiderült, hogy azért jó néhány érdeklődő akad.

Legutóbb meg a bányászati minisztériumban vártam a sorom. Én megbeszélni jöttem, mások viszont fizetni. Elég sokat kellett várnom, mert úgy tűnik, hogy mindenki, aki mondjuk  1000 dolcsit fizetne az egyből az államtitkár úrral tárgyal, minimum egy félórát. Két arany exportőrrel várakoztam, akik azon vitatkoztak, hogy havi fix-et vagy teljesítmény bért kell-e adni az aranybányásznak. A srácok láthatóan mindenkivel jóba voltak, hozattak kaját és piát a tikárnőknek, és élénken érdeklődtek a miniszter rokonsága felől. Meg aztán kérdezték, hogy hol dolgozom. mondtam, hogy a pénzügyminisztériumban, mire rávágták: hogy ja persze a miniszter jó haver, de az előzővel voltak ők igazán jóba.

Minden országnak van elitje, pici országnak elég pici. Az itteni elit semmivel nem tűnik szegényebbnek (se gazdagabbnak), mint az otthoni. Csak a kontrasztok sokkal nagyobbak, főleg úgy, hogy a középosztály meg mini méretű. Ezért aztán lehetetlen nem azon gondolkodni időnként, hogy mikor robban fel ez az egyenlőtlenség, és abból mi lesz.