Érkezéskor mindenki kapott bulis papírsapkát, csokit, sütit, csipszet meg lufit. Aztán volt nagy lufizás meg táncolás. Na, igen, a táncolás. Ezek a 6-8-10 éves kislányok olyan zavarba ejtően kurvásan táncolnak, hogy én nem merek rájuk nézni. Persze valószínűleg ők nem tudják, hogy így táncolnak. Ezt látják maguk körül és egyébként is az afrikai női tánc - eddigi tapasztalataim alapján-, seggrázásból áll. Egyébként van egy tánciskola a városban és lehet, hogy ott majd kitanulom, hogy hogyan is kell rázni, de ehhez megvárom egy potenciális barátnő visszajövetelét a városba, merthogy ő hazament Brooklynba karácsonyra.

A buli közben osztogattunk nagyobb ajándékokat is, ugráló kötelet, meg azt a másik ugráló gumit, amivel mis is imádtunk játszani (tudjátok, ez az a játék, amikor egy gumikötelet kifeszít 2 ember és a harmadik ugrál a kötél között, na, mindegy, ha nem is tudjátok, az nagyon jó játékJ). Meg focilabdát. Rendesen ment a harc a gyerekek között az ajándékokért, próbáltuk magyarázni, hogy ez közös, de egy idő után egyértelmű volt, hogy az erősebbeké lesz a játék. Valójában direkt úgy vettük az ajándékokat, hogy ne is lehessen velük egyedül játszani - ugráló kötél. A buli a legnagyobb helyi slágerrel a „chop my money”-val (első posztok között megtalálható) és Vizi csatával zárult. Nagyon cselesen ki vonattáncoltunk az udvarról. Végül mindenki kapott take away ajándékot is, zsírkrétát, napszemüveget meg világítós karkötőt.

Nagyon örültem, hogy szereztünk egy jó napot a gyerkőcöknek és legjobban annak, hogy a buli alatt kiderült, hogy abszolút szerető családokból jönnek ezek a gyerekek is. Ez azért lepett meg, mert eddig számunkra úgy tűnt, hogy ezek a nagyon szegény szomszédjaink teljes túlterheltségükben (munka, ruhamosás, kajakészítés) teljesen elfeledkeznek a gyerekeikről. Erre több dolog is utalt egyrészt soha nem látunk szülőket a gyerekek körül napközben, másrészt úgy tűnik, iskolába se járatják rendesen a gyerekeket, annak ellenére, hogy kötelező lenne, és valószínűleg nem is ártana. (És messziről úgy tűnik, nem azért nem járnak suliba, mert dolgozniuk kell, hanem csak úgy nem…) Arra is volt már példa, hogy valami vasrúddal ütögették egymást és rajtam kívül senki más nem szólt rájuk, hogy ezt talán nem kéne.

A buli alkalmával viszont kiderült, hogy abszolút van családi összetartás. Az egyik jele ennek az volt, hogy a kistestvérek nagyon ragaszkodtak a nagytestvérekhez. Az egyik pici kislány nagyon meg volt illetődve a buli miatt és többször megpróbáltam megnyugtatni, de kiderült, hogy a legnagyobb baja velünk van, valószínűleg borzasztó félelmetesen nézek ki számára, ugyanis ahányszor odamentem sírva fakadt és rohant a nővéréhez. Ezen kívül, a buli vége felé egy várandós anyuka az udvar széléről figyelte az eseményeket. Az egyik apuka pedig segített rendet tenni a gyerekek között a take away ajándékok kiosztásánál, ez azt jelentette, hogy libasorba állva várták az ajándékot. Egyébként a bankon kívül még soha sehol nem láttunk embereket sorban állni, pedig ezek szerint tudják, hogy hogy kell csinálni.

A buli tehát nagyon jól sikerült, mindenki jól érezte magát, a lakótársak szülei is, akik szintén részt vettek benne. Estére viszont én úgy elfáradtam, hogy tízkor már aludtam is úgy látszik, várhat még a gyerekvállalás, bár a fáradtság mértéke és a gyerekek száma közt is lehet összefüggés.