Még mindig meglep engem, hogy mennyire szeretnek minket (és általában a fehéreket) a helyiek. Ezért igyekszem ennek okait kicsit megérteni, hátha ezek után már kevésbé lepődöm meg. De valahogy a meglepetések hétről hétre nagyobbak.

   **

Nagyjából érkezésünk pillanatától fogva érződik, hogy súlyos faji diszkrimináció van az országban. Autók megállnak a tömött taxi váróban, és közlik, hogy ők csak fehérembereket akarják elvinni, a bankban/áramszolgáltatónál/mobilboltban egyesek félnapig várnak állva, míg nekünk széket hoznak és azonnal sorra kerülünk...

Másodkézből hallottam, hogy a történelemtankönyvek a gyarmatosítást úgy tálalják, mint ahogyan a reneszánsz királyok udvari életét szokták Európában: folyt a bor, a költészet, meg aztán évente összehívták a nagygyűlést is, ahol el lehetett mondani a panaszokat, szóval alapvetően igazságos rendszer volt. Aztán pedig a fehér emberek (angolok) hozták meg a békét a polgárháborúban miután egy nagyobb kommandós csapat leszámolt az egyik hadúr bandájával. Ma pedig az európaiak szolgáltatják az egyik legfontosabb kulturális eseményt: a Premier League-et, és a Bajnokok Lígáját. (Kulturális magyarázat) 

Lehet azt is gondolni, hogy a pénzünkért szeretnek, mint a Nyugat-németeket Siófokon. Még a nagyon csóró önkénteskedő fehérek is iszonyatosan gazdagok helyi viszonylatban, úgyhogy nem téved nagyot aki a kettőt összehozza. Ezzel szemben viszont sem a kínaiakat, sem a külföldről hazalátogató diaszpóráért nincsenek oda, pedig ők aztán igazán nagy autókkal járkálnak itt. Másrészt meg ez a fajta közvetlenség és barátságosság azokon látszik meg, akikkel nem üzleti viszonyban vagyunk. Sőt a taxis és a piaci kofa igazából nem is kedves, ők a lehúzásban érdekeltek, és kudarcként élik meg, ha normál árat fizetünk, de ez most mellékszáll.

**

A háztömbünk környékén szinte mindenkivel jóban vagyunk. A fodrász csajokkal az utca tetején, az autószerelő sráccal, a bányász cég biztonsági őrével, a 14 éves srácok foci edzőjével, meg azzal a 20 kölökkel, akiknek lassan ovodát nyithatnánk (erről majd külön). Alapvetően kiváncsiak ránk, szeretnék ők is kicsit megmutatni magukat, és kicsit talán bizalmibb viszonyba kerülni. Gyakran feleséget, barátnőt ajánlanak nekem, vagy krióul tanítgatnak, esetleg vallásról beszélgetnének.

**

Bár megtisztelve éreztük magunkat, de nem lepett meg, amikor a kerületi egylet szervezője bekopogott majd egy meghívót adott át az egyesület egy éves szülinapi bulijára. A sok haverkodás a kerületben ugye, meg aztán adományt is gyűjtöttek az egyesületnek, tehát anyagi érdekeltség is megvolt. Össze is dobtunk egy kisebb adag pénzt (kb mindenki belerakta egy fél vacsorájának az árát egy jobb étteremben) és idióta módon a meghírdetett időpontra (délután 4) lementünk a focipáláyára, ahol a bulit tartották. Órákig nem történt semmi, volt állítólag valami közös imádkozás (2 szertartás: keresztény és muszlim), de akkor pont elmentünk kólát és chips-et venni. 6kor viszont – még a nyitóbeszéd előtt – felszólították az európai diplomáciai testületet, hogy fáradjon fel az emelvényes asztalra, az egyesület ügyvivői testülete mellé. Nem lévén más európai, felfáradtunk a színpadra és leültünk két ásványvízes üveg közé (a kólát és a chipset gondosan elrejtettük nehogy megsérsük a szervezőket). Aztán beszédek sora következett, amelyek hatalmas körmondatokban méltatták az egyesület fő eredményeit, külön kiemelve, hogy milyen megtisztelő az európai diplomáciai testület jelenléte. A mi nevünkben Kati mondott beszédet, amiben méltatta a kerület polgárait, az egyesület erőfeszítéseit és megköszönte a meghívást. Felszólalt még néhány kerületi előljáró, így az orvos meg talán egy tanár is.

Közben kaptunk vacsorát és megkezdődött a tradicionális show: ördög tánc, gólyalábas tánc, fenékrázós tánc, tűznyelés, majd egy földevő srác és borotvapengenyelő lány (míg az előbbiek szuper szórakoztatóak voltak, ez utóbbi kettő ijjesztő és visszataszitó volt). Volt még egy zsonglőr, aki sokkal kevésbé volt érdekes nekünk, de a helyieknek az volt a főattrakció és exotikum (diabolo, buzogány, labdák). Aztán pedig össznépi tánccal zárult, ahol külön szóltak, hogy az első tánc a mienk, ezért tegyünk ki magunkért. Én mindent megtettem hogy nehogy szégyent hozzak az EU-ra: a helyi srácok máig emlegetik, hogy mezitlábra vetkőztem előttük, és úgy vetettem belemagam a táncba egy asszonnyal.

Másnap az egyesület 20 tagja átjött megköszönni a megtisztelő jelenlétet. És bár nyílván kedvesek voltunk, és valamennyi pénzt is adtunk (az egyik előljáró egyedül annyit adott, mint mi 5en együtt) ők láthatóan úgy érezték, hogy önmagában a fehérségünkkel emeltük az est fényét.