2011.12.31.
18:45

Írta: Blakawt

vörksopolok

Nem (csak) azért nem posztolok a melóközeli ügyekről, mert félek, hogy a feletteseim ráállnak a guglifordítóra, hiszen azt néhány helyesírási hibával, hosszú összetett mondatokkal, szlenggel és szóképpel simán be lehet küldeni a susnyásba. Hanem azért mert nem értem és nem is tudom, hogy mi folyik körülöttem.

Úgy tunik, hogy borzasztóan udvariatlan dolog megkérdezni, hogy ki min dolgozik. Már kb mindenkit megkérdeztem kétszer, szinte soha nem kaptam érdemi választ,  viszont láthatóan tolakodásnak vették, úgyhogy most egy ideig inkább nem kérdezek. Egyébként is azt mondják, hogy december közepétol egy hónapra leáll az államigazgatás, úgyhogy most már nem is nagyon volna értelme érdeklodni.

Fonokom nagyon fontos ember úgyhogy ritkán van benn a helyén, a múltkor meg az e-államokban volt 2 hétig. Eddig talán 5 feladatot kaptam tole, és ezekhez 5 perces brífinggel, egy haikunyi e-maillel vagy esetleg SMSinstrukcióval látott el. Ilyenkor az elso dolgom, hogy feltúrom a hivatali elodom file-jait, és keresek valami hasonlót, hogy legalább a formátummal tisztába kerüljek. Közös tudásbázis nincs, azon a kevesen kívül, ami a honlapra felkerül. Néha körbejárok és érdeklodom, hogy kinek mennyire friss adatai vannak, és akinek a legújabb attól elkérem. Ebbol persze idonként bajok vannak, mert kiderül, hogy van még frissebb, vagy ez annyira friss, hogy még nincsen államtitkárilag jóváhagyva. Aztán próbálok sokat mögéolvasni, gondolni a dolgoknak.

Elkezdtem gyujteni mániákusan az értelmes adatokat, meg minden gazdasági témájú tanulmányt. Utóbbiak száma annyira véges, hogy könnyen lehet, hogy ha továbbra is ilyen tempóban olvasom/íródnak akkor nyárig a végére érek.

Meg aztán igyekszem követni a helyi sajtót, bármennyire is fájdalmas. Mindig másik újságot veszek, mert a lapok iszonyatosan pártosak, és mindig alapvető infók hiányoznak a cikkekből, viszont minden rövid hírben szerepel legalább 4 felkiáltójel  !!!! Arra viszont pont jó az újság, hogy kiderüljön mik a főbb gazdasági témák (benzinár, rízs ellátás, orvosi bérek, ÁFA, vasérc kitermelés)

Mostanra már egész sokféle apró tudást összeszedtem, ami jó kiindulópont a beszélgetésekhez/vitákhoz, meg aztán ezek a témák forognak a kormányzati dokumentumokban, amiken előbb-utóbb dolgozni fogok. A 2011 évről szóló zárszámadás összeállítása elvileg például az én feladatom lesz, január közepén fogok nekilátni. Az lesz az első testesebb feladat, egy várhatóan 20 oldalas leírás az elmúlt év költségvetési fejleményeiről.

****

A Karácsony előtti héten egy tucat közgazdász (KSH, MNB, APEH/NAV, PM/NGM) összegyűlt vörksoppolni, hogy frissítse az ország makro és fiskális előrejelzését. Bár eredetileg nem voltam meghívva, de szerencsére az egyik kollégám fellobizott. A nagyobb lélegzetvételű több munkaegység együttműködését igénylő feladatokra az a bevett gyakorlat, hogy kivonulást kell rendezni valamelyik környékbeli luxus szállodába (otthon ez kb 3 csillag volna). Napi 4szeri étkezés, kicsit gyorsabb internet, napidíj (ami egy hét vörksop esetén annyi mint a havi fizu), meg aztán a szállodai szoba. Én nem aludtam ott egyszer sem, úgyhogy nem tudom, hogy ki hogyan mulatta át az éjjelt. Az egész annyiba kerül, najó nem is mondom...

Szóval elvonultunk a belváros zajától, és ott próbáltuk megálmodni az ország jövőjét. Elsokörben a növekedési adatokkal foglalkoztunk, szektoronkénti megbontásban. A nyersanyag szektorokkal kapcsolatban friss infok jöttek (sokkal jelentősbb kitermelés, mint amikkel eddig számolt a kormány) ezeket csak be kellett betáplálni a gépbe, úgyhogy a tucatnyi mezőgazdasági szektor, néhány kiemelt szolgáltatási szektor, és az 7 középválallatot (2 üdítőital, 1 sör, 1 szappan, 2 keksz, 1 festékcég) és pár szektorban elszórva kisvállalatokat (liszt, beton, ruházat/varroda) tömörítő ipari szektor adatait frissítettük . Hosszas beszélgetések folytatódtak arról, hogy kinek milyen megérzései, infoi vannak a különböző termelő szekorokról. Aztán a legfrisebb adatok, néhány anekdotikus illetve termeléselméleti eszmefuttatás után közösen döntöttünk a szükséges korrekcióról. A dolog gyakran vitákhoz vezetett és felsőbb autoritás hiányában addig tartottak, amíg valaki bele nem fáradt. Szerencsére mindenki nagyon hamar elfáradt, és valahogy mindig a nagyobbik növekedési szám került be.

Emögött részben az állt, hogy a Valutaalap 51 százalékos (!!!!) reálnövekedést mondott jövőre, és tuti hogy a miniszter is ezt fogja akarni majd látni, mert majd a Valutaalap is ezt fogja majd akarni látni. Nem nagyon volt tehát mit csinálni, főleg hogy már betöltöttük a nyersanyag szektor bummját, aztán mégsem akart sehogy sem összejönni az 51, jóval az elvárt növekedés alatt maradt az előrejelzés.

Már már mindenkinek kezdett gyanús lenni, hogy miért nem bírjuk összehozni a (várt) növekedést, de még vitte az embereket a lelkesedés, hiszen ekkora növekedési számot a világ nem nagyon látott, talán ezért is ilyen nehéz összehozni papíron. (sajnos ez egy egyszeri növekedés 2012-re, ráadásul nagyon alacsony bázisról). Ekkor sikerült ittlétem eddigi első és egyetlen valóban hasznos kontribúcióját tennem. Kvázi felismertem, hogy a vasérc szektorban rejlő módszertani oka van annak, hogy nem jön ki az 51 és nem az, hogy a többi szektorról alkotott képünk szürke és fantáziátlan.

Nagy öröm fogadta felfedezésem (amit megosztva adtunk elő lakótárs/bajtársammal), és egyből javasolták, hogy lehetnék mostantól statisztikus, ha gondolom, de nem lettem. A többi szektor adatai viszont visszatértek a régi kerékvágásba, mint ahogyan várhatóan a valóságban is történni fog: a gazdaság összes többi része sajnos szinte semmit nem fog megérezni a nagy vasérc bummból*.

***

*A szektor alig kapcsolódik bármi máshoz, nagyon kevés embert foglalkoztat, és igazából 2014-ben fizet majd csak jelentősebb adókat.

Mo és SL közti párhuzamok, metodológiai kifejtés a kommentekben

+ itt egy nagyon jó összefoglaló cikk Afrika gazdaságáról

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://badbadwan.blog.hu/api/trackback/id/tr113510069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szülő1 2012.01.01. 15:25:55

Amit a munkahelyről, a kollégákról, az információkról és a tervezés mechanizmusáról írsz, az engem azokra a történetekre emlékeztet, amiket az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének nagy öregjeitől hallottam pályakezdő koromban - úgy a 70-es évek végén.

1. Az egyik legenda szerint Friss István et. (az Intézet igazgatója, és nem-mellesleg a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottságának tagja) egy ízben Rákosinak írásban azon panaszkodott, hogy a kutatók nem kapnak adatokat a magyar gazdaság valóságos folyamatairól. Erre az a válasz jött, hogy "Friss elvtárs, a Szabad Népben minden benne van."
A történetnek van egy másik poénja is. Amikor az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságánál megismerkedtek az OTTANI öregekkel, akkor ők elmondták, hogy valójában tényleg minden benne volt a Szabad Népben, illetve a többi magyar hivatalos napi lapban. A tények kibányászásához "csak" az kellett, hogy a genfi szakértők (itt a legfontosabb név Nőtel Rudolf, aki 1945 előtt az MNB egyik vezető szakértője volt, meg Michael Kaser) folyamatosan cédulázzanak.
A lapok ugyanis tele voltak olyan hírekkel, interjúkkal, amelyek a jövőre vonatkoztak. Pl. 1 év múlva megnyílik X faluban a szénbánya, Y tonna lesz az éves termelés, és Z Ft-ba kerül a beruházás. A következő híradás a bánya megnyitásáról csak 2 év múlva jelent meg, az Y adat helyett Y2, Z helyett Z2 szám kíséretében. Ezekből már azután lehetett következtetni arra, hogy mi is történt valójában. A sok propaganda szövegben is volt valódi információ. Pl. Kitüntették a Dobó István szocialista brigádot, mert eredményesen alkalmazta a korszerű bolgár technikát, leváltva a hasznavehetetlen, háború előtti német gépsort.
Vagyis az én tanácsom az, hogy adatbázis szerűen gyűjtsd a téged érdeklő tényeket a helyi sajtóból. Egy idő után ki fog rajzolódni egy-egy érdekes történet.

2. A Rákosi-korszakban az ún. munkáskáderekkel töltötték fel az államapparátust. Ezek derék, igyekvő emberek voltak, de használhatatlanok a bürokrácia működtetéséért felelős csúcs-vezetők szempontjából. Így alakult ki az a gyakorlat, hogy egy-egy minisztériumban a miniszter, sőt a miniszterelnök is informális módon 5-10 vezető munkájára támaszkodott csupán. Ezek az emberek nem mondhatták el, hogy valójában mit is csinálnak és pontosan kinek a megrendelésére dolgoznak. Amikor Nagy Imre 1953-ban miniszterelnök lett ő vezette be azt a gyakorlatot, hogy osztályvezetőket és alosztályvezetőket hívott fel (akiket korábbról ismert) és tőlük kért anyagokat.
Abból, amit írsz kiolvasható persze egy másik mozzanata is a történetnek, hogy ti. nálatok az apparátus egy része nem politikai alapon, hanem rokonsági alapon került be az apparátusba.
Akár így, akár úgy ezek a használhatatlan emberek maguk is nagy zavarban voltak/vannak, hiszen ők maguk is tudják-sejtik, hogy semmi célja, haszna nincs annak, amit napi 8 órában csinálnak. Ezzel a tudattal azonban nem könnyű nap mint nap együtt élni, ezért inkább titkolóznak.

3. Amit Ti vörksopnak hívtok, azt az átkosban "manréza" néven ismerte az állampárt apparátusa. Ilyen 3-5 napos bentlakásos programok keretében készültek Magyarországon az éves tervek, az ötéves tervek végleges változatai, illetve ilyen technikával készítették elő az - utolsó pillanatig szigorúan titokban tartott - fogyasztói áremeléseket.
Ezeknek a manrézáknak is hasonló volt a funkciójuk ahhoz, amit Te leírsz. Egyfelől - például a párt Gallyatetői üdülőjében - garantálva volt a napi 3-5-szöri bőséges koszt, ami bizony 1955-ben vagy 1959-ben még Magyarországon is nagy szó volt. Ezen túlmenően a manrézák még arra is szolgáltak, hogy a különböző apparátusok emberei egymással is közelebbi kapcsolatba kerüljenek ("információt adok-veszek"), illetve, hogy a leghasználhatóbbak megnyerjék a manrézán megjelenő miniszterek, illetve egyéb nagyfőnök bizalmát.
A legendák szerint a több napra összezárt, zömmel ivarképes korú elvtársak és elvtársnők egymásnak is sok örömet tudtak szerezni, amire egyébként a normális életvitel mellett nem lett volna mód. (Hol dugjanak, a margitszigeti bokrokban?)

Summa summarum, a történelem úgy látszik mindenütt hasonló utakon jár. Örülj, hogy saját bőrödön, első kézből szerzel tapasztalatokat.

Szülő1 2012.01.02. 10:51:19

Az 51%-os növekedés bűvölete

Ez a probléma is ismerős a korai 50-es évek honi gazdaságtörténetéből. Jánossy Ferenc* és Bródy András részben saját személyes élményeik alapján erről igen sokat írtak. Mindketten megélték azt, hogy gyárban dolgoz(hat)tak, meg azután a Tervhivatalban is. Vagyis látták a történetet alulról és felülről is. Bauer Tamás ugyan nem dolgozott gyárban, de megírta a kelet-európai összehasonlító gazdaságtörténet egyik alapmonográfiáját a beruházási ciklusok szemszögéből.
A legfőbb tanulság: A termelés mennyiségét a minőség, a költség-növekedés, illetve a nettó output rovására egy bizonyos határig lehet erőltetni. De utána jön a nagy pofára esés és a stagnálás csapdája.

1) Számtalan példa volt arra, hogy az állami nagyberuházások építését úgy kezdték el, hogy az építési tervek, a gépberuházások specifikációja még nem volt készen. Tehát neki álltak gödröket ásni, amelyek egy részét később be kellett temetni, meg felhúzták a falakat, amiket később le kellett bontani, mert a gépsorok nem fértek be az ajtón, túl korán érkeztek meg az importgépek, s mire üzembe lehetett volna állítani őket szarrá rozsdásodtak.

2) A rossz minőség, a selejt a gyártási láncfolyamat során halmozódik. A rossz minőségű öntvényből rossz minőségű gép lesz, amelyen csak rossz minőségű alkatrészeket lehet gyártani. Egy idő után már mindenütt rossz a minőség, és ezért egész iparágak válnak versenyképtelenné. Csakhogy ez egy körfolyamat, amiben nehéz, sőt sokszor nem is lehet megmondani, hogy meddig lenne szükséges "visszabontani" a termelési láncot. A felismerést nehezíti a szubjektivitás: mindenki a saját beszállítóját hibáztatja, és nem ismeri el, hogy ő mit csinál szarul.

3) Az extenzív iparosítás csapdáját a bánya-erőmű hasonlat írja le legjobban. A bánya egyre több szenet termel, hogy kielégítse az erőművek szénigényét, viszont egyre több áramot használ el a széntermelés erőltetett növelése érdekében. Így végül az egész rendszer hatásfoka közel 0 lesz, mert a nemzetgazdaság többi vállalatához sem szén, sem áram nem jut el. De a GDP, az nő rendesen. Akár 51%-kal is...

4) Ezen a ponton lép be a fogyasztói piac problémája. Mint azt Bauer igen sok országra kimutatta, két lehetőség van. Vagy az, hogy a fogyasztási cikk igényeket a kormány egyszerűen leszarja (sem a bányászok, sem az erőművi dolgozók nem tudnak húst venni a boltban) vagy az történik, hogy kampány szerűen fogyasztási cikket importálnak a társadalmi béke fenntartása érdekében. Ez utóbbit 1-2 évig lehet csinálni, de aztán kiderül, hogy a külföld ezt a külkereskedelmi mérleg hiányt nem hajlandó finanszírozni. Nem marad más megoldás, mint a bánya-beruházásokat is, meg az erőmű-beruházásokat is fékezni kell, és az így felszabaduló erőforrásokat a fogyasztási cikk iparba, illetve az exportálható termékeket gyártó szektorokba (pl. mezőgazdaság) kell átcsoportosítani.

4) Van még egy statisztikai probléma is. Erről Bródy írt sokszor. Arról van szó, hogy a preferált szektor outputjának az ára rendszerint gyors, az átlagosat meghaladó ütemben nő. Így nagyon nehéz megkülönböztetni a nominális és a volumenben mért növekedés adatait. Mi fog nőni nálatok 51%-kal???

Látszólag segít ezen, ha a számbavétel naturális alapon történik (pl. tonnában), de itt meg a mennyiség-minőség korábban említett dialektikája üt vissza. Rendszerint ugyanis az történik - különösen a bányászatban -, hogy a kitermelt szén, érc, olaj stb. minősége romlik, miközben a tonna adatok szépen emelkednek. (Ez utóbbira az én privatizációs könyvemben is hozok egy példát: Mo.-n 1951 és 1988 között a kitermelt szén mennyisége – hõértékben számolva – 3%-kal csökkent, miközben a létszám 2,5%-kal nõtt. Más szóval 40 év alatt a termelés csökkent, jól lehet nem csak az ott dolgozók létszáma nõtt, de sok-sok tízmilliárd forintnyi gépberuházás is történt az ágazatban.)

* Néhány Jánossy cikket e-mailben küldök, mert ide nem tudom csatolni.

Blakawt 2012.01.02. 11:33:06

@Szülő1: Köszi, hogy megosztottad ezeket a történeteket. Itt az ideje, hogy saját blogot is nyiss! És jól sejtetted, hogy volumen/ár növekedés okozta a problémát.

A módszertani probléma röviden:

A vasérc ára pedig 10 év alatt közel megtízszereződött. A vasérc kitermelés az országban most novemberben indult meg, tehát az elmúlt 10 évben szinte 0 hozzáadottértéket adott. 2012-től viszont óriási volumenű kitermelés valósul meg

Az SL KSH 2001-es bázison (2001-es változatlan árakat feltételezve) méri a reálkibocsátást. Emiatt jöttek ki igen szerény reálnövekedési adatok.

A valutaalap 2011-es bázist használ, a rekord magas árakon viszont már kijön az 51 százalék.

Hasonlóan, ha a nominális növekményt vesszük, akkor 60% fölötti értéket kapunk, ami konzisztens az itteni 10-15%-os inflációval.

www.imf.org/external/country/sle/index.htm

www.indexmundi.com/commodities/?commodity=iron-ore&months=120

Szülő1 2012.01.03. 12:09:22

@Blakawt:

A gyorsan változó árak csapdája

Jánossy Ferencnek van egy kiváló könyve, melynek címe "A gazdasági fejlettség mérhetősége és új mérési módszere" (1963). Ebben szerepel egy az SL-i vasérc kitermeléshez hasonló, de fordított előjelű példa. Az alumíniumról van szó. A 20. század elején ennek a fémnek az ára az ezüstével vetekedett. Azután viszont rohamosan csökkent a technológiai fejlődése miatt. Ezért az a furcsa helyzet áll elő, hogy ha az USA nemzeti jövedelmét 1900. évi árakon mérnénk, akkor 1960-ra milliószoros növekedés adódna - pusztán az alumínium termelés felfutása miatt.

A problémának két megoldása is van. Az egyik, hogy kiszámítják a növekedési indexet bázis és beszámolási időszaki árszinten, majd a kettőt átlagolják. Vagy az, és ezt alkalmazza a magyar KSH is, hogy 5 évenként bázist kell cserélni.
süti beállítások módosítása