Úgy tunt, hogy vízválasztóról van szó. Azt mondták nekem, hogy kétféle fehér ember van Saloneban: aki járt  már vidéken (és eszi a Cassava-levelet), és az aki nem 
(és nem eszi a nemzeti ételt). Én mindig igyekeztem jóképet vágni a nemzeti ételhez, ami alapvetően nem túl jó, de meg lehet enni. Mégis sokszor éreztették velem, hogy hiába a kulináris integráció, addig csak egy ilyen jött-ment leszek, amíg nem járok up-country (a fovárosi félszigeten kívül). 
 
Hát én meg az egésszel úgy voltam, mint Erdélyben amikor házipálinkával kínáltak. Mondtam, hogy persze tökre kiváncsi vagyok meg minden, de most érkeztünk és a gyomrom nem az igazi.
 
A karácsonyi-szünetben viszont eljött az idő.
 
A végcél az úgynevezett Tiwai Island volt, ami lényegében egy emberek által alig-érintett mini-dzsungel/nagy-sziget, de az út során megálltunk a 2. és 3. legnagyobb (de pici) városban, meg egy rakat faluban. Béreltünk egy Pathfinder jeep-et meg egy sofort hozzá, meg felszerelkeztünk túracipovel, chips-sel és annyi ivóvízzel, mintha a Szaharán akarnánk átvágni.
 
A cél tehát a szigetnek nagy/dzsungelnek pici bejárása volt. A sziget közepén volt egy tábor, étkezo-pavilonnal és alvósátrakkal. Innen indultak a túrák. Egy tucat helyi vitte a boltot: foztek, sört árultak és (gyalog, motorcsónak, kenu) túrákat szerveztek a látogatóknak.
 
Arra felkészültünk lelkileg, hogy itt aztán hipochondereknek lesz aztán minden:
 szunyogok, rondabogarak, meg olyan trópusi betegségek, amikkel Blikk címlapozni lehet (pl ez).
 
Az igazi természetjárókat a hihetetlen lepke és madárfelhozatal hozza itten lázba. Azt hiszem 800 féle csak a lepke, és valóban mindenféle szín volt,de őszintén szólva, a természetnek az ilyesfajta csodái sokkal kevésbé hoznak lázba, mint egy új Apple termék megjelenése.
 
 
A fő attrakciót nekem azok az öklömnyinél (nagyobbfajta póknál) nagyobb állatok jelentették, amiket eddig csak a rajzfilmekben meg az állatkertben láttam. Igértek majmot és vizilovat. Utóbbiról (mini-hyppo) kiderült, hogy a kihalás szélén van, turista-szemszögbol nézve már ki is halt. A BBC 4 napig forgatott róla dokumentumfilmet, és mindössze egy elmosódott gyatra felvételt tudott összehozni. Túravezetőnk mutatott nekünk vizilókakit, vizilólábnyomot, vizilórágcsát, meg mindenféle olyan dolgot, ami leginkább arra jó, hogy bosszantsanak vele/összeesküvésre gyanakodj.
 
A majmokkal szerencsésebbek voltunk, de az is türelempróbáló volt. Órákig gyalogoltunk, idonként szaladtunk a zajok és a túravezetonk után, néztünk felváltva le és fel. Végül kb 7-8 csoportnyit, és háromfélét láttam. Persze egyik sem jött oda és lopta le a karórámat, vagy utánozta a grimaszaimat, hanem 4-8 méter magasan ugráltak fáról fára, és szaladtak  tovább, ha nagyon zörögtünk a susnyásban.
 
 
A vidékjárás másik tutisága úgy általában a falu volt. A zsúfolt városi slum után nagyon jó volt látni a szép kunyhókat, a tiszta ruhákat,meg egyáltalán a nyugalmat. Számomra bizonyítást nyert az, hogy szegénynek sokkal jobb a faluban lenni, mint a városban; a városban minden szegény csak azért a 10% kitörési esélyért van ott (Todaro-modell). 
  
A 2. és 3. legnagyobb város pont olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Ha jobban belegondolok, ez is egészen hihetetlen. Már el tudok képzelni egy középvárost. 
 
Ettünk, jártunk gyémántkereskedőnél, voltunk bárban, laktunk lepukkant szállodában, voltunk főtéren/főutcán/piacon, sőt még egy mecsetben is. Minden teljesen rendben volt. 
 
Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy ebben az országban, akár csak 2 hétre is vidékre költözzek.

Jackie kérdésére részben válaszolva: Ugyan szegénylek lenni sokkal jobb falun, de nagyon pénzesnek lenni (ideiglenesen ott tartózkodó külföldiként) szinte semmi értelme.